Érkezik a Lumia Denim frissítés

2014. december 20.
6771
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Figyelem! Ez a hír a régi androgeek rendszerből lett átmentve, ezért képek és szövegformázások hiányozhatnak belőle!
Hanziness profilja, adatai
Hanziness
A Windows Phone 8.1 első frissítését és a hozzá szükséges firmware-t tartalmazó frissítési csomag már több Lumia készülékre is elérhető.

A Microsoft a héten elindította a Lumia Denim frissítést néhány készülékre, mely a csúcsmodellekre (például Lumia 1520, 930) egy-két olyan extrát is hoz, mint a 4K videorögzítési lehetőség (24 FPS mellett), vagy a rich capture (a készülék több képet készít - vakuval, anélkül stb.

- és a végső fényképen a vaku erősségét állíthatjuk be, valamint más hasonló finomhangolást is végezhetünk).



A Lumia Denim nevű frissítés ezúttal úgy tűnik, a többi Lumia készüléken még csak firmware frissítést sem fog hozni, mivel például a Lumia 930 a Windows Phone 8.1.1 frissítést (hivatalosan Windows Phone 8.1 Update) már megkapta, de a hozzá tartozó firmware frissítést még nem. A Lumia Denim így kizárólag a zászlóshajók számára lesz igazi frissítés, a többi készülék csak a Windows Phone 8.1.1 újításait kapja majd meg.

A Windows Phone 8.1.1 legfőbb újításai közé sorolhatjuk a csempemappák megjelenését, a riasztásokhoz szundi időt adhatunk meg, illetve lehetőség lesz a frissítéseket is ütemezni. Amit még a frissítéstől várunk, az a médialejátszás javítása, ugyanis a Windows Phone 8.1 megjelenése óta számos Windows Phone felhasználótól hallani, hogy ha elindít egy videót vagy beleteker egybe, a készülék hangszórója pukkan egyet. Személy szerint én a Lumia 920-on ezt némítva is tapasztaltam.

Időközben kiszivárgott egy jelentősebb újítás a Windows Phone 8.1.2-ből, ami a Bluetooth szabványokat érinti majd: sok új funkcióval bővül majd a Windows Phone Bluetooth kezelő képessége. Ezek közé a funkció közé tartozik, hogy például Bluetoothon keresztül lekérdezhetik majd okos eszközeink az üzeneteinket (SMS-eket kezelhetnek), valamint képesek lesznek a telefon hangerő-beállításait kezelni.

A frissítés várhatóan 2 hónapon belül felbukkan a fejlesztői előnézet keretein belül (a Lumia Denim kigördülése után vélhetően nagyon hamar). A Lumia Denim és a Windows Phone 8.1.1 frissítést a többi készülék januárban fogja megkapni, jelenleg mindössze néhány független Lumia (elsősorban 530, 635, de itt-ott a 1320, a 730 és a 930 is megkapta már) számára érhető el a frissítés.
nincs még hozzászólás