Érdekes jóslatokat tett az ember, aki állítása szerint 2030-ból utazott vissza az időben

2018. február 14.
5.6181
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
OMA_Seriff profilja, adatai
OMA_Seriff
Korábban sokan őrültnek vélték a magát csak Noah néven emlegető férfit, aki azzal került a hírekbe, hogy időutazó, ezáltal 2030-ból tért vissza a mi időnkbe, a Mirror magazin pedig most úgy döntött, hogy utánajár egy kicsit a fiú történetének.

Fel is keresték Noaht, méghozzá azzal a kéréssel, hogy hadd vessék alá egy hazugságvizsgálatnak. A fiú meglepő módon belement a dologba, a lap szerint pedig amikor megkérdezték tőle, hogy a jövőből jött-e, Noah határozott igennel válaszolt, amit a gép is helyes válasznak vélt, tehát vagy átverte a hazugságvizsgálót, vagy valóban igaz, amit állít.

Mivel a Mirror magazin munkatársait is meglepte a dolog, ezért felkérték Noah-t, hogy jósoljon valamit a jövőről, aminek a fiú eleget is tett, így megtudtuk tőle például, hogy Donald Trump 2020-ban még egyszer az Amerikai Egyesült Államok elnöke lesz, a bitcoin tovább erősödik, az okostelefonok méretei pedig még nagyobbra növekednek.

Érdekes jóslatokat tett az ember, aki állítása szerint 2030-ból utazott vissza az időben - 2. kép

A fiú szerint az emberiség 2028-ban ténylegesen eléri a Mars felszínét, sőt ebben az évben jelentik be az időutazás lehetőségét is, és miközben az elektromos autókkal már 600 mérföld/órával is száguldozhatunk, a rákot még mindig nem tudjuk meggyógyítani, csak néhány típusát.

A jóslatok szóltak továbbá a globális felmelegedésről, mely Észak-Amerikát egyre forróbbá teszi, Európát viszont lehűti, de a fiú mesélt olyan eszközök megjelenéséről is, melyeket maximálisan a mesterséges intelligencia üzemeltet majd.
9 hozzászólás

Porthos

6 éve, 8 hónapja és 14 napja

Nexus írta:
A hazugságot vizsgálja, nem a valótlant. Ha ő elhiszi, hogy a jövőből jött, akkor nem hazudik. Attól még csak egy bolond, nem időutazó.
Hmmmm igazad van, arra nem is gondoltam hogy ő el is hiszi amit mond. Abból indultam ki hogy tudatosan hazudik.

válasz erre

Nexus

6 éve, 8 hónapja és 14 napja

Porthos írta:
Hát... Ennyit ér egy hazugságvizsgálat.
A hazugságot vizsgálja, nem a valótlant. Ha ő elhiszi, hogy a jövőből jött, akkor nem hazudik. Attól még csak egy bolond, nem időutazó.

válasz erre

Levi87

6 éve, 8 hónapja és 15 napja

rDAVE írta:
Ha valóban a jövőből jönne valaki, akkor felelőtlenség bizonyíték nélkül tenni. röhögő smiley Az sem kifogás, hogy nem tud áthozni tárgyakat, akkor memorizáljon valami pontos adatot, ami hamarosan bekövetkezik. Amúgy meg Trump újraválasztása esetén is két másik szavazás lesz 2030-ra. Szóval komolyan csak ennyit tud mondani, hogy Trumpot újraválasztják? Ő max 2024-ig lehet elnök. Uncsi ez a tag. Minimum egy nyerő meccset tippelhetne.
Na mondjuk az tényleg ütne!

válasz erre

rDAVE

marco

6 éve, 8 hónapja és 15 napja

WillThaWheel írta:
Majd csak pislogunk, mikor igaza lesz...röhögő smiley
Hát akkor biztos. röhögő smiley Mondjuk az időutazásnak örülnék is. mosolygó smiley

válasz erre

WillThaWheel

6 éve, 8 hónapja és 15 napja

Majd csak pislogunk, mikor igaza lesz...röhögő smiley

válasz erre

Porthos

6 éve, 8 hónapja és 15 napja

Hát... Ennyit ér egy hazugságvizsgálat.

válasz erre

CharlieFirpo

6 éve, 8 hónapja és 15 napja

Hát az nagyon kemény! röhögő smiley

válasz erre