Elvileg nekilátott az Apple a hajlítható iPhone elkészítésének

2021. január 16.
33.8901
Advertisement
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
WickedSick profilja, adatai
WickedSick
Az Apple megkezdte az összehajtható telefonjához kapcsolódó munkálatokat, ugyanis a Bloomberg szerint a cupertinoiak nekiláttak a készülék képernyőjének házon belül, legalábbis annak prototípusának.

Már korábban is felreppent, hogy hajlítható iPhone-on ügyködik a vállalat, úgyhogy nem első kézből hallunk minderről. Az elkészült produktum valószínűleg még évekre van tőlünk a forrás szerint, és azt is fontos megjegyezni, hogy az Apple egyelőre csak a kijelzőn dolgozik - nem a telefon többi részén.

A kezdeti prototípusok hasonlítanak a Samsung, a Motorola és mások által használt, összecsukható képernyőkhöz. A Bloomberg szerint az Apple azt tervezi, hogy összehajtható képernyőket készítsen egy "többnyire láthatatlan zsanérral", amely körülbelül az iPhone 12 Pro Max méretére képes kibontakozni. A forrás szerint azonban több képernyőméretről is folynak a tárgyalások.
szerint a cupertinoiak nekiláttak a készülék képernyőjének házon belül, legalábbis annak prototípusának.'>
5 hozzászólás

Huginn

3 éve, 5 hónapja és 18 napja

Végre a hajlítható kijelzős telefonok piacán is megjelenhetnek majd így az olcsó készülékek röhögő smiley

válasz erre

petrovicsz

3 éve, 5 hónapja és 18 napja

Erre nagyon kiváncsi lesz a világ.

válasz erre

CharlieFirpo

3 éve, 5 hónapja és 19 napja

Ejha, ilyen is lesz? meglepett smiley

válasz erre

TEchie

3 éve, 5 hónapja és 19 napja

Nagyon nem tudom elképzelni hogy tényleg csinálnak ilyen iPhone-t...

válasz erre

inkognito

3 éve, 5 hónapja és 19 napja

Ez nem mostanság fog akkor megjelenni.

válasz erre