Elon Musk ezt is megcsinálta: működik a rendszer, amivel az agyunkkal irányíthatunk gépeket!

2019. július 18.
2.7421
Advertisement
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
OMA_Seriff profilja, adatai
OMA_Seriff
Óriási bejelentéssel szolgált a héten az Elon Musk érdekeltségi körébe tartozó Neuralink, melynek elnöke a milliárdos feltaláló oldalán világgá kürtölte, hogy megvalósították a rendszert, mely lehetővé teszi, hogy az agyunkkal irányítsunk gépeket.

A technológia bár gyerekcipőben jár, azonban teljesen működőképes, noha ehhez egy kis operációra lesz szükség, hiszen apró elektródaszálakat kell ültetni az agyba ahhoz, hogy az képes legyen felismerni, átalakítani, majd a gépek számára továbbítani azokat az agyhullámokat, melyek lehetővé teszik ezt a megoldást.

Elon Musk és Max Hodak bejelentéséből kiderült, hogy kísérleteik annyira előrehaladott állapotban vannak, hogy egy majommal végzett kísérlet során elérték, hogy az állat pusztán a gondolataival irányítson egy számítógépet.

Ennek megfelelően már nem kell sokáig várni az első klinikai emberkísérletekre sem, a cégóriás ugyanis legkorábban jövőre szeretné elkezdeni a teszteket, aminek részeként gerincsérült vagy mozgásképtelen embereket akarnak megtanítani ilyen formában az okostelefonok használatára.
3 hozzászólás

zender

5 éve, 1 hónapja és 7 napja

Sok sikert nekik, ez egy jó projekt.

válasz erre

Fikarc

5 éve, 1 hónapja és 7 napja

Majd meglátjuk. Egy majom nem egy ember.

válasz erre

TEchie

5 éve, 1 hónapja és 7 napja

Sok ilyen törekvés van már, ez csak egy közülük. mosolygó smiley

válasz erre