Elon Musk egy kisebb, európai embereknek szánt Teslát tervezne

2020. november 27.
45.5551
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
OMA_Seriff profilja, adatai
OMA_Seriff
Az európai autós kultúra egészen más, mint a tengerentúlon, ahol elterjedtek a nagyobb teljesítményű és nagyobb karosszériával ellátott járművek, melyek felénk gyakorlatilag eladhatatlanok lennének, hiszen még parkolni sem tudnánk velük.

Rájött erre időközben Elon Musk is, aki egy videóinterjúban nemrégiben arról beszélt, hogy bár több autómodelljüket is elhozzák majd az öreg kontinensre, azonban szerinte mifelénk sokkal nagyobb sikert aratna egy kisebb, kifejezetten az európai embereknek szánt Tesla megjelenése.

Emiatt helyi mérnökökkel és tervezőkkel szeretne tető alá hozni egy vérbeli európai Teslát, amit talán a közelmúltban megnyílt berlini gyárban álmodnának meg, ahová éppen a közelmúltban újabb mérnököket toboroztak - talán már éppen a Musk által említett kompakt elektromos kisautójuk érdekében.
5 hozzászólás

Direktor

3 éve, 8 hónapja és 7 napja

Hát igen, az amerikai szabadság, az utak, a nagy terek nagyon irigyelhetők. szomorú smiley

válasz erre

Ronalddo

3 éve, 8 hónapja és 8 napja

rDAVE írta:
Mint pl?
Downsizing.

válasz erre

petrovicsz

3 éve, 8 hónapja és 8 napja

Rühellem az európai autókat, és baszki nincs választásunk. Már nemm lehet nagyobb kocsit kapni, minden downsize-olva van. De szépen írtam.

válasz erre

rDAVE

3 éve, 8 hónapja és 8 napja

Ronalddo írta:
Nem az európai embereknek kell átalakítani hanem az idióta szabályozásoknak. szomorú smiley
Mint pl?

válasz erre

Ronalddo

3 éve, 8 hónapja és 8 napja

Nem az európai embereknek kell átalakítani hanem az idióta szabályozásoknak. szomorú smiley

válasz erre