Elon Musk bárkinek a műholdját felviszi a világűrbe, ha eleget fizet

2019. augusztus 07.
2.7161
OMA_Seriff profilja, adatai
OMA_Seriff
Lassan kezd körvonalazódni előttünk, hogy miből is szerezhet magának a jövőben nagyobb vagyont a SpaceX, az űr meghódításában kulcsszerepet játszó vállalat vezére ugyanis bejelentett egy műholdak szállításához kapcsolódó programot.

Az Elon Musk által beharangozott SmallSat Rideshare Program lényege röviden az, hogy a SpaceX a jövőben megfelelő időközönként felküld majd a világűrbe egy Falcon 9-es hordozórakétát, melyen rengeteg helyet biztosítanak bárkinek arra, hogy a megfelelő pénzösszeg ellenében az ő műholdjuk is felkerülhessen a világűrbe.

A kilövésekre már most lehet helyet foglalni, és érdemes mielőbb gondolkoznia a cégeknek, hiszen minél korábban foglalnak, annál olcsóbb lesz a kilövés, ezáltal legalább egy évvel az indulás előtt egy 150 kilós műholdat már 2,5 millió dollárért is hajlandó felröpíteni a SpaceX, ami átszámítva közel 730 millió forintnak megfelelő összeg.

Az összeg persze folyamatosan növekszik, minél közelebb kerül az indítás időpontja, melyeket már most előre jeleztek, így az első kilövés idén novemberben megvalósulhat, de lesz egy 2022 és 2023 első negyedévében is.


3 hozzászólás

Kisfaludy82

7 hónapja, 4 napja

Nem vagyok meglepve, hiszen ez egy üzleti vállalkozás, nyilván ezért hozták létre.

válasz erre

inkognito

7 hónapja, 4 napja

Na szép, ebből is pénzt csinál.

válasz erre

techiii

7 hónapja, 4 napja

Nem semmi pénzt kér érte.

válasz erre

új kommentek

legutóbbi hozzászólások
 

Közösségi felületeink