Elnézést kért Elon Musk a búvártól, akit pedofilnak nevezett

2018. július 19.
1.1411
OMA_Seriff profilja, adatai
OMA_Seriff
Nyilvánosan is elnézést kért Elon Musk attól a búvártól, akit hirtelen felindulásból pedofilnak nevezett, miután az flegma és undok módon hasztalannak nevezte a Tesla és a SpaceX vezérének találmányát, amit a barlangban rekedt thai gyerekek mentésére küldött.

A BBC-nek Elon Musk elmondta, hogy hirtelen felindulásból, a méregtől elvakulva nevezte pedofilnak több mint 20 millió ember előtt Vern Unsworth-öt, akit utólag a thai gyerekeket kimentő csapat egyik legkiemelkedőbb teljesítményt nyújtó tagjaként emlegetett, méghozzá nem véletlenül.

Unsworth volt ugyanis az első, aki víz alá merült a gyerekek felkutatásának érdekében, ha tehát ő nem kezdi meg idejekorán a mentést, nem kizárt, hogy sokkal később bukkannak rá a fiatal focistákra.

Az persze egyelőre még nem világos, hogy Unsworth eláll-e a pertől, ő ugyanis még nem szólalt meg az ügyben, de gyakorlatilag bolond lenne ezek után nem leakasztani pár millió dollárt Muskról...
5 hozzászólás

Fikarc

5 hónapja, 4 napja

Hát igen, kicsit kemény szavak voltak.

válasz erre

petrovicsz

5 hónapja, 4 napja

Az egyik flegma volt, a másik paraszt. A búvár is bocsánatot kérhetne, mert nem volt szép kiröhögni a Mini tengeralattjárót.

válasz erre

Porthos

5 hónapja, 4 napja

Korrekt.

válasz erre

Kisfaludy82

5 hónapja, 4 napja

Csúnya volt, de legalább bocsánatot kért.

válasz erre

TEchie

5 hónapja, 4 napja

Én megértem hogy elborult az agya, ***** flegma volt az öreg.

válasz erre

új kommentek

legutóbbi hozzászólások
 

Közösségi felületeink