Elkészült a világ első interjúja egy robottal!

2016. október 13.
2.4091
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
OMA_Seriff profilja, adatai
OMA_Seriff
Történelmi pillanat következett be az amerikai 60 Minutes Overtime című műsor keretein belül, ahol Charlie Rose újságírót érte az a megtiszteltetés, hogy a világon először interjút készíthessen egy robottal.

Ez a robot nem volt más, mint Sophia, a robotlány, aki jelenleg az egyik legfejlettebb mesterséges intelligenciával és képességekkel rendelkező gép, amelyet David Hansen, a hongkongi Hanson Robotics vezérigazgatója álmodott meg.

Sophia érdekessége, hogy David a saját feleségéről mintázta le a küllemét, de nem csak emberszerű mimika és megjelenés jellemző rá, hanem sajátos személyiség is, ezáltal az alábbi videón is látható, hogy képes viccelődni, sőt flörtölni egyaránt, noha akadt azért olyan kérdés, amire nem igazán tudott válaszolni.

A robot egyébiránt több mint 60 mimikára képes, beszéd közben pislog, és meglepően összetett kérdésekre is képes volt válaszolni, így például érzései kapcsán azt nyilatkozza, hogy bármit meg tud tenni, amit egy ember, de emberi érzelmeket nem érezhet.

Sophia egyébiránt néhány hónappal ezelőtt, az SXSW expón mutatkozott be a világ előtt, és már akkor is felhívta magára a figyelmet kiemelkedő intelligenciájával, valamint béna humorával, hiszen akkor azt találta mondani, hogy elpusztítaná az emberiséget. Persze csak viccből.

Nézd nagyban ezt a videót!



3 hozzászólás

TEchie

8 éve, 2 hónapja és 1 napja

Ez frankón ijesztő! meglepett smiley Van amikor látszik hogy jár az "agya", "gondolkodik" egy-egy kérdésen... mosolygó smiley

válasz erre

CharlieFirpo

8 éve, 2 hónapja és 1 napja

Hát ez nagyon durva! meglepett smiley Elképesztő hogy itt tart a tudomány! meglepett smiley

válasz erre

rDAVE

8 éve, 2 hónapja és 1 napja

Én attól félek legkevésbé, hogy valaha is gondolnának olyanra, hogy elpusztítsanak. röhögő smiley Érzelmek nélkül tökre lesz.rják, hogy él-e ember a Földön vagy sem. Akkor kell félni, amikor érzelmeik lesznek és szabad akaratuk. röhögő smiley Igazából majd az lesz az első gond, hogy kitaláltjuk az elavult rendszer lecserélésének módját. A egyszerű robotok is már rengeteg munkahelyet változtattak meg, ha pedig képesek lesznek komolyabb dolgokra is, akkor már az egyszerű irodai feladatokat is ellátják. Kevésbé képzett munkaerő már nem kell annyi, mint régen. Ha egyre intelligensebbek lesznek és olcsóbbak(hosszútávon hamar az lehet, 0-24 dolgozik, hétvége se érdekli, bár beteg szabi kellhet... röhögő smiley), akkor irodai/vendéglátós feladatokra is be lehet majd fogni. Még messze van ez(vagy mégse?), de így lesz, ki kell találni egy másfajta rendszert az embereknek vagy a munkanélküliség gyorsan fog nőni.
Egyébként nem rossz kis robot. röhögő smiley

válasz erre