Elkészült a karóra, ami a Bitcoin 10. évfordulóját hivatott megünnepelni

2018. november 08.
5.1281
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
OMA_Seriff profilja, adatai
OMA_Seriff
Fennállásának tizedik évfordulóját ünnepli a Bitcoin, aminek apropójából a Hublot bejelentette, hogy elkészítik a BIG BANG MECA-10 P2P névre keresztelt karórát, hogy ezzel tisztelegjenek a kriptovaluta páratlan menetelése előtt.

A luxusórák gyártására szakosodott svájci gyártó elmondta, hogy összesen 210 darab készül a kérdéses termékből, ami egyfajta utalás arra vonatkozóan, hogy 21 millió bitcoin került forgalomba az elmúlt évek alatt, és hogy illeszkedjenek a koncepcióhoz, a terméket csak ezzel a valutával lehet majd kifizetni, átszámítva mintegy 25 ezer dollárnak megfelelő áron.

A BIG BANG MECA-10 P2P egyébiránt egy fekete kerámia házba bújtatott karóra lett, melynek számlapja köré bitcoin-tranzakciót jelképező kódsort gravíroztak, míg a gumiból készült szíjjal a blockchain technológiára akarnak utalni, de még a vízállóságot is az évfordulóhoz igazították, a 10 év miatt ugyanis 100 méteres mélységig tették ellenállóvá a terméket.

Nézd nagyban ezt a videót!



3 hozzászólás

TEchie

5 éve, 10 hónapja és 27 napja

Tök jól n?z ki!

válasz erre

Porthos

5 éve, 11 hónapja

Rendesen csúnya. röhögő smiley

válasz erre

Ronalddo

5 éve, 11 hónapja

Érdekes a kinézet.

válasz erre