Elkészítették a korai világegyetem 3D-s térképét

2018. április 08.
5.8881
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
OMA_Seriff profilja, adatai
OMA_Seriff
Érdekes térképpel állt elő a napokban David Sobral, a Lancaster Egyetem egyik munkatársa, aki egy nemzetközi kutatócsapat élén összeállította a korabeli világegyetem 3D-s térképét.

Sobral professzor szerint korábban még soha és senki nem készített ennyire átfogó térképet az univerzum korai periódusáról, mely első ránézésre lehet, hogy csak pár pöttynek tűnik, azonban hónapokig tartó számolgatások és tudományos kutatások állnak a hátterében, a modell felépítése pedig már csak azért is hasznos volt, mert legalább 4 ezer új rendszert fedeztek fel közben a kutatók.

A térkép egyébiránt azért nagyon fontos a tudomány számára, mert a kutatóknak sikerül általa jobban megérteni a galaxisok evolúcióját, miközben a világegyetem korai megjelenésének ismerete rengeteg izgalmas fizikai kérdésre is magyarázatot adhat a jövőben. Ha valamit ti is kibogoznátok belőle, íme az eddigi legrészletesebb 3D-s térkép az univerzum korai szakaszából:

Elkészítették a korai világegyetem 3D-s térképét - 2. kép

2 hozzászólás

CharlieFirpo

6 éve, 6 hónapja és 18 napja

De érdekes hogy egy ilyen kutatásból fedeznek fel új rendszereket! meglepett smiley Hiszen ez csak elmélet nem?

válasz erre

techiii

6 éve, 6 hónapja és 18 napja

Nagyon kínai nekem ez a 3d térkép, de tudósoknak biztos sokat jelent.

válasz erre