Elképesztően biztonságos autónak ígérkezik az elektromos Volvo XC40

2019. szeptember 25.
5.7151
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
WickedSick profilja, adatai
WickedSick
Idén októberben a Volvo is előrukkol az első elektromos autójával, a Volvo XC40-nel, amely a gyártó többi járművéhez hasonlóan főképp a biztonságra helyezi majd a hangsúlyt, ebből fakadóan például a kocsi elejét kiváltképp megerősítették.

Az akkumulátort az autó alsó szegmensébe helyezték el, és elviekben két elektromos motor fogja hajtani, egy-egy mindkét tengelyre, így ezáltal egy teljeskerék-meghajtású rendszerről beszélhetünk.

Több ízben is felvértezték itt-ott némi adalékkal a járművet, hogy ütközés esetén is a lehető legmagasabb fokon tudja megvédeni az autó a benne ülő személyeket (például a már imént említett megerősített elülső résszel), azonban néhány aktív szisztéma is rendelkezésre áll, mint a radarok, a kamerák és a különféle ultraszonikus szenzorok.

A teljes körű leleplezést október 16-án várhatjuk, így a pontos részletekre is akkortájt számíthatunk. A képeken a jármű teaser fotóit láthatjuk.

Elképesztően biztonságos autónak ígérkezik az elektromos Volvo XC40 - 2. kép

2 hozzászólás

Kisfaludy82

4 éve, 11 hónapja és 15 napja

Már csak normális árazás kéne hozzá és egész működőképes dolog lenne ez az elektromos autózás.

válasz erre

Levi87

4 éve, 11 hónapja és 15 napja

Na ebben a Tesla például nagyon jó.

válasz erre