Elképesztő: a NASA 37 év után bekapcsolta a Voyager-1 hajtóműveit

2017. december 04.
1.6641
OMA_Seriff profilja, adatai
OMA_Seriff
Közel 40 éve van a világűrben és 21 milliárd kilométerre található a Földtől, azonban a NASA a minap mégis sikerrel be tudta indítani a legendás Voyager-1 hajtóműveit, ami sokak szerint egyet jelentett a lehetetlennel.

A Voyager űrszondákat a NASA még 1977-ben lőtte fel a világűrbe, és a mai napig küldik a jeleket a Földre, ami a 21 milliárd kilométerre lévő Voyager-1 esetében bődületes teljesítmény, és hogy mindez a jövőben is így maradhasson, a NASA munkatársainak egy lehetetlen küldetést kellett végrehajtania, történetesen be kellett indítania a hajtóműveket ahhoz, hogy korrigáljanak az űrszonda pályáján.

Bár a földi irányítóközpont munkatársai sem hittek a sikerben, de 19 óra 35 perccel az indítójel elküldését követően - ennyi ideig tartott, hogy a jel elérje az űrszondát - a Voyager-1 hajtóművei csodával határos módon életre keltek, és a NASA sikerrel végrehajtotta a pályakorrekciót.

A Voyager-1 hajtóműveit egyébiránt az Aerojet Rocketdyne gyártotta, melyek igazi mérnöki csodának tekinthetők annak fényében, hogy közel négy teljes évtized után is képesek voltak úgy reagálni az indításra, mint egy frissen fellőtt űrszondák.
3 hozzászólás

Huginn

1 hete és 2 napja

http://i0.kym-cdn.com/photos/images/facebook/000/609/245/009.jpg

válasz erre

CharlieFirpo

1 hete és 3 napja

Ezek még tudtak eszközöket építeni!

válasz erre

Kisfaludy82

1 hete és 3 napja

Wow! Manapság két évig nem működik egy készülék.

válasz erre

 

új kommentek

legutóbbi hozzászólások
 

Közösségi felületeink