Elképesztő: 360 fokos képet készített a Marson a Curiosity!

2018. szeptember 15.
2.7471
OMA_Seriff profilja, adatai
OMA_Seriff
Egy egészen rendhagyó felvételt hozott nyilvánosságra a NASA néhány nappal ezelőtt egyenesen a Marsról, mely különlegesre sikeredett, hiszen nem mindennapi dolog 360 fokos fotókat látni a vörös bolygó felszínéről.

A Curiosity Mars-járónak azonban sikerült ez a mutatvány, sőt mi több, haza is küldte az elkészült képet, mely a hónapokig tartó porvihar után lett megörökítve, ami végül nem tett kárt az említett szerkezetben, ezáltal sikeresen feltámasztották a hibernációból, hogy tovább folytathassa útját a planétán, melynek éppen a Vera Rubin magaslatánál tartózkodik jelenleg.

Érdekesség, hogy a NASA eszköze nemrégiben itt vett újra mintát a Mars felszínéből, ami óriási eredmény, hiszen napokon át csak elképesztően kemény sziklarétegbe ütközött a fúrások során, aminek állagáról egyelőre a szakértők sem tudtak nyilatkozni, de abban bíznak, hogy a mintavétel után majd kiderül, hogy mi az a dolog, ami olyan kemény, hogy képtelenek átfúrni a Curiosity eszközeivel.

A hipotézis szerint nem kizárt, hogy egy a cementhez hasonló, az ősi Mars kőzetével megszilárdult anyagról, a hematitról van szó, melynek szilárdulását egykoron víz segíthette elő a planétán.

4 hozzászólás

Levi87

5 napja és 20 órája

De király!

válasz erre

Kisfaludy82

5 napja és 22 órája

Hú de komoly!

válasz erre

muki

6 napja és 2 órája

Woooooow de királyul néz ki!

válasz erre

login_password

6 napja és 7 órája

Nagyon fura így látni a Marsot.

válasz erre

új kommentek

legutóbbi hozzászólások
 

Közösségi felületeink