Elindultak a gyárból az első kínai Teslák

2020. január 02.
9.4521
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
OMA_Seriff profilja, adatai
OMA_Seriff
Megkezdődött az első kínai Teslák kiszállítása, a Reuters beszámolója szerint ugyanis az amerikai gyártó kínai gyárából elindultak az első helyben készült elektromos autók az ottani szalonokba, illetve a megrendelőkhöz.

A Tesla egyelőre csak Model 3-as gépjárműveket szerel Kínában, melyet átszámítva több mint 14 millió forintnak megfelelő összegért eresztettek szélnek, amivel szeretnék alaposan meghódítani a kínai autópiacot, ami nyilvánvalóan nem lesz egyszerű feladat az óriási konkurencia és az olcsóbb modellek miatt.

A Tesla azonban több mint 2 milliárd dollárt fektetett abba hónapokkal ezelőtt, hogy a sanghaji gyár helyben készült elektromos autókkal áraszthassa el az ottani piacot, amivel sokkal olcsóbban lehet már hozzájutni Elon Musk járműveihez, hiszen korábban méregdrága importcikknek számítottak.
beszámolója szerint ugyanis az amerikai gyártó kínai gyárából elindultak az első helyben készült elektromos autók az ottani szalonokba, illetve a megrendelőkhöz.'>
4 hozzászólás

Harder

4 éve, 8 hónapja

rDAVE írta:
Végig a kínai piac volt a fő cél. Németeknél lesz európai gyár, majd az termel ide. Azzal tud a Tesla ára csökkenni, ha helyben gyártják.
Mondjuk ez az induló ár nem sok csökkentést hozott. Gondolom a gyártási költség csökken inkább.

válasz erre

rDAVE

4 éve, 8 hónapja

TEchie írta:
Azt hittem a világban mindenfelé mennek majd innen az autók. meglepett smiley
Végig a kínai piac volt a fő cél. Németeknél lesz európai gyár, majd az termel ide. Azzal tud a Tesla ára csökkenni, ha helyben gyártják.

válasz erre

TEchie

4 éve, 8 hónapja

Azt hittem a világban mindenfelé mennek majd innen az autók. meglepett smiley

válasz erre

Ronalddo

4 éve, 8 hónapja

Szerintem simán beveszik Kínát. Pont azért kellett a gyár mert nagyon nagy volt az igény.

válasz erre