Elhunyt Paul Otellini, az Intel egykori vezére

2017. október 05.
2.6291
Advertisement
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
OMA_Seriff profilja, adatai
OMA_Seriff
Sajtóközleményben jelentette be az Intel, hogy elhunyt a vállalatnál majdnem négy évtizedet lehúzott, 2005 és 2013 között pedig a cég vezetését is ellátó Paul Otellini.

Paul 1974 és 2013 között, avagy egészen nyugdíjba vonulásáig volt az Intel kötelékében, és leginkább azért örvendett nagy tiszteletnek, mert úgy tudta megreformálni a céget és az informatika világát, hogy közben nem rendelkezett kapcsolódó végzettséggel, de mégis olyan innovatív ötletekkel állt elő időről-időre, amelyekkel az egész iparágnak meglepetést okozott.

Otellini irányítása alatt kezdett például először saját chipseteket gyártani saját processzoraihoz az Intel, de kulcsfigura volt abban is, hogy Steve Jobs annak idején az Intel CPU-it választotta a Macintosh-okba.

A 66 éves korában elhunyt Otellini életében csak egyetlen dolgot könyvelt el jelentős kudarcként, egészen pontosan azt, hogy nem tudta meggyőzni az Apple-t arról, hogy Intel lapkák kerüljenek az iPhone okostelefonokba, noha ez nem is annyira az ő, mint inkább a technológia hibája és hiányossága volt.
3 hozzászólás

Porthos

7 éve, 14 napja

Isten nyugosztalja. Köszönjük neki a sok innovációt és újítást.

válasz erre

muki

7 éve, 14 napja

Viszonylag fiatalon halt meg.

válasz erre

Tommy

7 éve, 14 napja

Nyugodjon békében!

válasz erre