Elérhető a következő generációs Gnome asztali környezet első tesztelői változata

2019. április 26.
3.3871
PixelHero profilja, adatai
PixelHero
A Thessaloniki névre hallgató Gnome asztali környezet fejlesztése már elkezdődött, a csapat pedig szorgosan írja a programkódot, máris tölthető az első snapshot, ami hivatalosan is megnyitotta a szeptember 11-ig tartó utat.

A Gnome 3.34 majd ősszel esedékes, addig is be kell érnünk a márciusban debütált 3.32-vel, de a bátrabbak folyamatosan tesztelhetik a mérföldköveknél kiadott snapshot-okat, most például a 3.33.1-et.

A csapat jelezte a felhasználóknak, hogy annak ellenére, hogy innen le lehet tölteni az állományt, ez még egy nagyon korai változat így napi használatra semmiképpen sem ajánlják, így aki amiatt telepítené, inkább várja meg a béta szakaszt.

Ami egyébként még odébb van, ugyanis ha minden jól megy, akkor augusztus elején várható a Gnome 3.34 első bétája, ami már egy jóval kiegyensúlyozottabb működést ígér, valamint ott már elérhetőek lesznek majd az integrált új funkciók.
2 hozzászólás

rDAVE

2 hónapja, 3 hete és 6 napja

Van még mint kivenni belőle? Mostanság úgy készül új gnome...

válasz erre

Mordorer

3 hónapja,

Akkor ez még csak nagyon béta.

válasz erre

új kommentek

legutóbbi hozzászólások
 

Közösségi felületeink