Elemzők szerint 16 millióval kevesebb iPhone-t adhat el az Apple az olcsó aksicsere miatt

2018. január 04.
1.8551
Advertisement
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
OMA_Seriff profilja, adatai
OMA_Seriff
Nem sikerült túl csendesen zárnia az óévet az Apple csapatának, miután a cégre rábizonyították, hogy készakarva lassítják a régi iPhone-ok hardverét azért, hogy az üzemidő ne romoljon.

Mint kiderült, egy aksicserével a probléma áthidalható, és mielőtt az Apple néhány üzletének kirakatát átlyukasztotta volna pár régi iPhone, a cég úgy határozott, hogy minden felhasználójának egy rendkívül kedvezményes akkumulátor-csereprogramot tesznek elérhetővé, ami Mark Moskowitz, a Barclays egyik elemzője szerint komoly kiesést jelent a jövőben az Apple számára.

Olyannyira, hogy az elemző szerint a lassítás kiküszöbölésével egyre kevesebben érzik majd szükségét a készülékcserének, ezáltal a kalkulációk szerint az 519 millió iPhone-felhasználónak a 10 százaléka él majd a 29 dolláros akkumulátorcsere lehetőségével, a programban résztvevőknek a 30 százaléka pedig emiatt kihagyja a készülékcserét.

Ez azt jelenti a gyakorlatban, hogy 2018-ban csak az aksicseréből fakadóan közel 16 millióval kevesebb új iPhone fogyhat el, mint amennyit abban az esetben sikerült volna elpasszolniuk, ha nem derül fény az átverésre.
4 hozzászólás

TEchie

6 éve, 9 hónapja és 6 napja

Hát ez kellemetlen. De lehat hogy csak azért hintik ezt el hogy ne legyen nagy bukta a vége, legyen mivel magyarázni a kisebb eladást.

válasz erre

rDAVE

6 éve, 9 hónapja és 6 napja

Kíváncsi lennék mennyi aksi rohad raktáron, amit Apple "kedvezményesen" ad. Másfelől nem biztos, hogy az akkumulátor cserével élők potenciális vevői lennének az újnak.

válasz erre

Kisfaludy82

6 éve, 9 hónapja és 6 napja

Még a végén ****ul jönnek ki belőle hogy kedvezni akartak! meglepett smiley

válasz erre

Levi87

6 éve, 9 hónapja és 6 napja

Tökön lőtték saját magukat röhögő smiley

válasz erre