Elektromos sportkocsit mutatott be a Volvo

2017. október 19.
3.1121
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
OMA_Seriff profilja, adatai
OMA_Seriff
Az eredetileg svéd - gyakorlatilag viszont már teljesen kínai tulajdonban lévő - Volvo bemutatta legújabb autóját, amely Polestar 1 név alatt nem titkoltan a Teslának szeretne konkurenciát állítani, amire a gyártónak minden esélye meg is van.

A Volvo Polestar 1 bár még mindig egy hibridautó, ellenben nincs benne benzinmotor, meghajtásáról ugyanis egy gáz- és elektromos erőforrás gondoskodik, ami akár 600 lóerő leadására is képes, kizárólag elektromossággal pedig akár 150 kilométernyi út megtételére alkalmas.

Az új modellből a cég évente legalább 500 darabot szeretne elkészíteni, miközben a háttérben folyamatosak a kutatások és a fejlesztések, hiszen 2019-ben már érkeznie kell a Polestar 2-nek, ami egy teljesen elektromos és olcsóbb modell lesz, a Volvo célja pedig az, hogy ezt már a szélesebb rétegek számára is elérhetővé tegyék.
5 hozzászólás

rDAVE

7 éve, 19 napja

technomancer írta:
Pedig 150 km nagyon kevés. Budapesten fél nap sem. Akkor van értelme a hibridbek ha legalább egy napot le lehet vele húzni a városban és ha nagyobb útra mész ott használod a másik motort. Ez így **** szerintem.
A hibrid nem csak elektromos használatra van, hanem megosztott használatra. Egy hibrid Toyota Prius vagy egy Audi A3 hol a fenébe megy le 150km-t elektromos módban? 125km-es lejtőn, ott... Azok pedig nem egy ekkora monstrumok 600 lóerővel.

válasz erre

technomancer

7 éve, 19 napja

rDAVE írta:
Nem kevés, ez hibrid. Nem csak az elektromos meghajtást kell használni.
Pedig 150 km nagyon kevés. Budapesten fél nap sem. Akkor van értelme a hibridbek ha legalább egy napot le lehet vele húzni a városban és ha nagyobb útra mész ott használod a másik motort. Ez így **** szerintem.

válasz erre

rDAVE

7 éve, 19 napja

techiii írta:
Tök jó hogy ennyi erő van benne de keveset megy. 150 km kevés.
Nem kevés, ez hibrid. Nem csak az elektromos meghajtást kell használni.

válasz erre

techiii

7 éve, 19 napja

Tök jó hogy ennyi erő van benne de keveset megy. 150 km kevés.

válasz erre

Kisfaludy82

7 éve, 19 napja

Woooooow! meglepett smiley

válasz erre