Együtt vacsorázott az Apple és a Google vezére

2017. március 14.
3.3721
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
OMA_Seriff profilja, adatai
OMA_Seriff
Nem kizárt, hogy történelmi megbeszélés zajlott le még a múlt héten Tim Cook, az Apple vezére, valamint Sundar Pichai, a Google első embere között, akikről a minap szivárgott ki, hogy meghitt hangulatban együtt vacsoráztak egyet.

A Business Insider beszámolója szerint a nagy találkozóra a Szilícium-völgyben, azon belül is egy vietnami étteremben került sor, és bár azt senki sem tudja, hogy a két tech guru miről beszélgethetett, ellenben a beszámolók tanúsága szerint nem egy nyugodt hangulatban lezajlott vacsoráról volt szó sok-sok humorizálással és lazasággal, hanem inkább egy feszített egyeztetésről némi borozgatás mellett.

Együtt vacsorázott az Apple és a Google vezére - 2. kép

Aki emlékszik rá, nem ez az első eset, hogy az Apple és a Google vezetői kvázi egy asztalhoz ülnek, még 2010-ben ugyanis Steve Jobs és Eric Schmidt hasonlóképpen tartottak megbeszélést, de akkor az Apple vezére habzó szájjal kérte számon a Google-t azért, amiért az Android operációs rendszerrel ellopták az iOS sajátosságait.
5 hozzászólás

Kileah

7 éve, 8 hónapja és 14 napja

Nah Sundar állásinterjún volt? röhögő smiley

válasz erre

rDAVE

7 éve, 8 hónapja és 16 napja

Isten se mondaná meg róluk, hogy a világ legnagyobb cégeinek a vezérei. röhögő smiley

válasz erre

CharlieFirpo

7 éve, 8 hónapja és 17 napja

És ezzel megalakult a következő techkartell. röhögő smiley

válasz erre

betyár

7 éve, 8 hónapja és 17 napja

És most döntik el, hogy mi lesz a világ sorsa röhögő smiley

válasz erre

Kisfaludy82

7 éve, 8 hónapja és 17 napja

Az is elképzelhető hogy ez most ilyen politikai tali vol... Elég feszült lehet a helyzet még mindig odaát...

válasz erre