Egyre több lesz a hasonlóság a Google Maps és a Waze között

2019. január 19.
3.3711
PixelHero profilja, adatai
PixelHero
Annak ellenére, hogy a címben említett két applikáció egy vállalat tulajdonában áll, nevezetesen a Google-éban, eddig semmi, illetve csak nagyon kevés osztozás volt a funkciókban, de ez hamarosan megváltozik.

Míg a Maps a vegytiszta navigálást részesíti előnyben, addig a Waze inkább közösség alpú szoftver, aminek két talán leghasznosabb funkciója a traffipax és a sebességhatár kijelzése, sokan ezek miatt használják elsődlegesen az utóbbit.

De, a Google e két említett lehetőséget már élesben teszteli a Maps-ben is, így kicsit elmosódni látszanak a funkcionalitásbeli különbségek a két program közt.

Tulajdonképpen egy az egyben ugyanazt kapjuk, mint a Waze esetében, így látjuk majd az aktuális sebességünket és a limitet is, valamint a kihelyezett sebesség figyelőket is, sőt figyelmeztet is rá majd a szoftver.

Egyre több lesz a hasonlóság a Google Maps és a Waze között - 2. kép

4 hozzászólás

TEchie

5 hónapja, 1 hete

Ráfér az ilyesfajta fejlődés a Google Mapsre az biztos!

válasz erre

Kisfaludy82

5 hónapja, 1 hete és 1 napja

Waze nekem rohadt idegesítő, de a funkciói jók. Örülök ennek az összekapcsolásnak.

válasz erre

CharlieFirpo

5 hónapja, 1 hete és 1 napja

Ennek nagyon örülök!

válasz erre

Levi87

5 hónapja, 1 hete és 1 napja

Végre.

válasz erre

 

új kommentek

legutóbbi hozzászólások
 

Közösségi felületeink