Egyre több alkalmazás van ingyen az App Store-ban

2013. július 22.
8.2621
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Figyelem! Ez a hír a régi androgeek rendszerből lett átmentve, ezért képek és szövegformázások hiányozhatnak belőle!
scrn profilja, adatai
scrn
Az Apple App Store-ban kapható alkalmazások 90 százaléka a világ összes felhasználója számára ingyenes, és valószínűleg ez a növekvő tendencia nem áll meg.

(Tavaly még 84 százalék volt az ingyenes alkalmazások aránya.) Ez a növekedés valószínűleg a nagyon olcsó 0,99 dolláros app-ok lassú felszívódásának köszönhető, amelyek aránya jelenleg 6 százalék, szemben a 2011-es 15 százalékkal.

Az Android felhasználók még ennél is kevésbé szeretnek pénzt adni a mobil operációs rendszer alkalmazásaiért. Míg az Apple-nél 0,19 dollár az app-ok átlagára, az Android alkalmazásboltjában mindössze 0,06 dollár. Jól látszik tehát, hogy az ingyenesség felé húz az alkalmazás-piac. Ha viszont a felhasználóknak nem kell fizetniük magukért az app-okért, mindez egyre szélesebbre tárja majd a kapukat a mobil reklámok számára, hiszen valamiből azért pénzt kell teremteni az alkalmazásfejlesztő cégeknek is.
Az árak egyébként platformonként változóak. A legolcsóbbak itt is az androidoos alkalmazások. Átlagosan az iPhone alkalmazások nyolcadába kerülnek az Android app-ok. A legtöbbet viszont az iPad felhasználók fizetnek: az iPhone-hoz képest két és félszer drágábbak az Apple tabletre optimalizált programok.

Az ingyenesség oka egyébként nagyon egyszerű. Az emberek ingyen szeretnének hozzájutni az alkalmazásokhoz, akár még olyan "áron" is, hogy cserébe rengeteg reklámot kell elviselniük az adott program használata során. Sőt, elemzésekből az is kiderült, hogy még az alacsonyabb színvonal sem feltétlenül zavarja a felhasználókat, a lényeg, hogy ne kelljen fizetni az app-ért. Ugyanakkor egyre jobban terjed a már nem teljesen új keletű módszer, miszerint az alap alkalmazás ugyan ingyenes, de a program használata során az esetlegesen szükséges kiegészítőket már pénzért tudjuk letölteni.
nincs még hozzászólás