Egyetlen hónap alatt 10 százalékkal csökkent a DDR4 memóriák ára

2018. november 08.
5.4881
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
OMA_Seriff profilja, adatai
OMA_Seriff
A DRAMExchange legutóbbi beszámolója szerint lassan a DDR4 memóriák ára is normalizálódhat, a birtokukba került statisztikák alapján ugyanis mindössze egyetlen hónap alatt 10 százalékkal kisebb összeg került a komponensek árcédulájára.

A helyzet ráadásul nem egyszeri eset eredménye, az említett forrás szerint ugyanis az elkövetkezendő hónapokban és negyedévekben folyamatosan csökkenhetnek majd az árak, ami hosszabb távon természetesen a teljes hardverpiacot magával ránthatja, ezáltal a brutálisan elszállt VGA-árcédulákat is.

Nyilván egyelőre nehéz lenne megmondani, hogy hol tetőzik majd a folyamat, ellenben aki spórolni akar, az most valóban jobb, ha vár még egy kicsit a gépújítással és a hardvervásárlással, hiszen minden csökkenő tendenciát mutat, a memóriák mellett ugyanis az SSD-k árszabása is apadásnak indult a közelmúltban.
5 hozzászólás

Direktor

5 éve, 11 hónapja és 1 napja

Nagyon nagy királyság! Végre! mosolygó smiley

válasz erre

TEchie

5 éve, 11 hónapja és 1 napja

Ezt a tendenciát tudom értékelni! mosolygó smiley

válasz erre

Mordorer

5 éve, 11 hónapja és 1 napja

Nagyon ideje volt már.

válasz erre

betyár

5 éve, 11 hónapja és 1 napja

Éljen éljen.

válasz erre

techiii

5 éve, 11 hónapja és 1 napja

Mindenképpen érdemes várni. Ez még kevesebb lesz.

válasz erre