Egyelőre Koreában sem tolonganak a Samsung Galaxy S9-ért

2018. március 07.
2.3901
OMA_Seriff profilja, adatai
OMA_Seriff
A jelek szerint a felhasználók is észrevették, hogy milyen tucattelefont próbál lenyomni a torkukon a Samsung a Galaxy S9 képében, mely szinte alig mutat fel újdonságot elődjéhez mérten, ez pedig a Yonhap News szerint az előrendeléseken is meglátszik.

Bár egyelőre csak Dél-Koreáról tudunk nyilatkozni, de az említett lap egy közelebbről meg nem nevezett ottani szolgáltató munkatársára hivatkozva arról írt, hogy a Galaxy S9-ért nem tolonganak az emberek, ezáltal az előrendelések tekintetében jelenleg rosszabbul teljesít a készülék.

Számszerűsíteni egyelőre természetesen még nem tudjuk ezt az értesülést, de a Galaxy S8-ból tavaly csak Dél-Koreában több mint félmillió darab ment el előrendelésben, szóval idén alacsonyabb számokat várhatunk, ami annak fényében még kellemetlenebb, hogy a felhasználóknak több idejük volt elővásárolni a telefont, lévén erre előbb adott lehetőséget idén a Samsung, mint a tavalyi modellnél.
7 hozzászólás

Levi87

10 hónapja,

Hát ez az idei frissítés semmi, ezért kár volt telefont kiadni.

válasz erre

kpal

10 hónapja,

Annyi újdonságot nem hoz hogy megérje váltani , majd akövetkező évfordulós telefon ami állitólag jó legyen .

válasz erre

rDAVE

10 hónapja,

Kisfaludy82 írta:
Az semmit nem jelent ha valaki elő akarja rendelni. Egy nap is elég rá.
Attól még ez van a cikkben és nem az, hogy több idő volt előrendelni.

válasz erre

Tommy

10 hónapja,

Hát mert egy fos.

válasz erre

Kisfaludy82

10 hónapja,

rDAVE írta:
Nem volt több idejük elővásárolni. Az eredeti cikk pont azt írja, hogy a bemutató és az előrendelés ideje között kevesebb idő telt el. mint az elődnél és ez indokolhatja az alacsonyabb előrendelői számokat. Előrendelés és megjelenés között sem telt el több idő. Szóval a bemutató és megjelenés között kevesebb idő telik el az s9-nél, mint az S8-nál.
Az semmit nem jelent ha valaki elő akarja rendelni. Egy nap is elég rá.

válasz erre

techiii

10 hónapja,

Elég hirtelen jelent meg. Nyilván később fogják venni inkább.

válasz erre

rDAVE

10 hónapja,

Nem volt több idejük elővásárolni. Az eredeti cikk pont azt írja, hogy a bemutató és az előrendelés ideje között kevesebb idő telt el. mint az elődnél és ez indokolhatja az alacsonyabb előrendelői számokat. Előrendelés és megjelenés között sem telt el több idő. Szóval a bemutató és megjelenés között kevesebb idő telik el az s9-nél, mint az S8-nál.

válasz erre

új kommentek

legutóbbi hozzászólások
 

Közösségi felületeink