Egy újabb ázsiai jelentés szerint mégsem késik az iPhone 12 megjelenése a koronavírus miatt

2020. március 30.
5.6421
OMA_Seriff profilja, adatai
OMA_Seriff
Kifejezetten ellentmondásos jelentések bukkantak fel a napokban az iPhone 12 megjelenése kapcsán, lévén egy Nikkei-jelentésre hivatkozva a múlt héten arról hallottunk, hogy az Apple valószínűleg elcsúsztatja a készülék megjelenését.

Erre licitált rá most a Digitimes, akik viszont belsős forrásokra hivatkozva arról írtak, hogy egyelőre nincs olyan tényező, ami indokolttá tenné, hogy az Apple hónapokkal eltolja az iPhone 12 megjelenését, egyelőre legalábbis még egyetlen beszállítót sem kértek fel arra, hogy csökkentsék a termelést, esetleg módosítsanak bármit is a korábbi tervekhez viszonyítva.

Az említett lap kiemelte a Tripod példáját, lévén a nyomtatott áramkörök gyártására fókuszáló tajvani gyártó - aki tavaly rekordbevételekkel és nyereséggel számolt - egyelőre semmi nyomát nem mutatja annak, hogy az iPhone 12-t elcsúsztatta volna az Apple, de a kínai gyárak is újraindították már a termelést, noha folyamatos munkaerő-hiánnyal küzdenek, ami némileg növelheti majd a működési költségeket, tehát korántsem biztos, hogy a fentiekben felvázolt változatlan állapot hosszabb távon is megőrizhető.
3 hozzászólás

Harder

2 hónapja, 1 napja

Kisfaludy82 írta:
Szerintem időben jön, csak készlet gondok lesznek egy ideig.
Szerintem is ennyi lesz, nehezen lesz kapható, de megjelenik az.

válasz erre

Kisfaludy82

2 hónapja, 1 napja

Szerintem időben jön, csak készlet gondok lesznek egy ideig.

válasz erre

Levi87

2 hónapja, 1 napja

Szerintem a legtöbb embert nem az mozgatja éppen hogy időben, vagy épp két hónappal később jön az új telefon...

válasz erre

új kommentek

legutóbbi hozzászólások
 

Közösségi felületeink