Egy tanulmány szerint az évszázad végére szinte teljesen eltűnnek a gleccserek az Alpokból

2017. szeptember 06.
3.6791
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
OMA_Seriff profilja, adatai
OMA_Seriff
A klímakutatók többsége az esetek jelentős részében csak a sarkokat borító jégtakarók olvadásáról beszél a globális felmelegedés kapcsán, de a Birminghami Egyetem szakemberei egy friss tanulmányban felhívták a figyelmet egy másik komoly problémára.

Ez nem más, mint a gleccserek olvadása, hiszen a Föld jelenlegi területének közel 10 százalékát borítják ezek a különleges, lassan mozgó jégtakarók, amelyek azonban folyamatos olvadásban vannak, ezáltal az Amerikai Tudományos Akadémia hivatalos magazinjában megjelent tanulmányuk szerint az évszázad végére az Alpokból szinte teljesen eltűnhetnek a jégfolyók.

A nemzetközi kutatócsoport által készített tanulmány szerint az olvadás beláthatatlan következményekkel járhat , hiszen nemcsak a folyók élővilágát veszélyeztetheti, hanem az emberek vízellátását is, amit bár a folyamatos átalakulás miatt talán apránként tapasztalhatunk meg a saját bőrünkön, ellenben a számok már most jelzik a bajt.

A kutatók felhívták például a figyelmet arra, hogy 1850 óta nagyjából a felére csökkent az Alpokban megtalálható jégtakaró mértéke , miközben a csapadékhajlam is mérséklődött, és ha ez az állapot így folytatódik, akkor 2100-ra az Alpok jégtakarója a jelenleginek akár a 4 százalékára is apadhat, vagyis szinte eltűnnek a gleccserek a hegységből.

A gleccserek olvadása egyébiránt több szempontból is káros az emberekre nézve! Az ivóvízkészletre való negatív hatást már említettük - a tartalékot a csapadékmennyiség jobban meghatározza majd -, ami kihat a vizek élővilágaira, miközben a jégbe fagyott káros anyagok - ipari termelésből vagy növényvédő szerekből - egyre nagyobb mennyiségben jelennek meg az emberi környezetben, de a negatív hatás a turizmustól kezdve a vízi erőművekig bezárólag minden esetben megfigyelhető lehet.
3 hozzászólás

Porthos

7 éve, 2 hónapja és 8 napja

Nem jó ezt olvasni, nagyon nem.

válasz erre

CharlieFirpo

7 éve, 2 hónapja és 8 napja

Sajnos ez pont egy olyan folyamat ami, szerintem legalábbis, visszafordíthatatlan. szomorú smiley

válasz erre

Kileah

7 éve, 2 hónapja és 8 napja

Nagyon szomorú.... szomorú smiley

válasz erre