Hogy miért? A professzor úgy véli, hogy a baktériumok miatt, lévén az autón rengeteg olyan baktérium telepedhetett meg, melyek normál körülmények között soha nem jutottak volna el az űrbe és a Marsra, hiszen úgy értesült, hogy a SpaceX nem, vagy csak részlegesen sterilizálta az elektromos autót a kilövés előtt.
A professzor szerint van oka feltételezni, hogy a járművel kiküldött földi organizmusok elterjedhetnek a Marson, sőt akár meg is hódíthatják maguknak a vörös bolygót, ezáltal a későbbi kutatások során téves eredmények születhetnek.
A kijelentéssel kapcsolatban csak egyetlen probléma van, hogy a jármű soha nem fogja elérni a Mars légkörét sem, nemhogy a felszínét, így sejtésünk sincs arról, hogy ebben a formában miként jelenthetnének fenyegetést a rajta utazó baktériumok.