Egy német férfi 99 okostelefonnal és egy gurulós kiskocsival átverte a Google Térképet

2020. február 04.
7.5731
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
OMA_Seriff profilja, adatai
OMA_Seriff
Túlzás nélkül elképesztő dologra hívta fel a figyelmet egy Simon Weckert nevű német művész, akinek mindössze 99 működő okostelefonra, valamint egy nyikorgó kerekű gurulós kiskocsira volt szüksége ahhoz, hogy átverje a Google Térképet.

Akciója pedig gyakorlatilag egy fapados hackerkedésnek minősíthető, hiszen különös dolog történt, miközben egy barátját megkérte: csatlakozzon a 99 okostelefonnal a Google térképes szolgáltatásához, majd a délelőtti órákban sétálgasson ezekkel a készülékkel Berlin kevésbé forgalmas utcáin, érintve a Google helyi székházát is.

Bár egészen humoros képsorok születtek abból, hogy egy férfi egy kis piros gurulós kocsival szaladgál a város utcáin, azonban az eredmény még elképesztőbb lett, hiszen ezzel a kis trükkel átverték a Google algoritmusát, mely a 99 okostelefon érzékelésével úgy vette, hogy az utcákon dugó alakult ki, ezáltal a zöld utak kivétel nélkül pirosra váltottak, miközben valójában alig volt forgalom. Ügyes trükk!

Nézd nagyban ezt a videót!



7 hozzászólás

Huginn

4 éve, 6 hónapja és 18 napja

Mekkora troll :-D

válasz erre

Kisfaludy82

4 éve, 6 hónapja és 21 napja

Rohadt nagy, ezen jót röhögtem! röhögő smiley

válasz erre

betyár

4 éve, 6 hónapja és 21 napja

Istenem röhögő smiley hogy lehet valakinek ennyi esze?!

válasz erre

Levi87

4 éve, 6 hónapja és 21 napja

Egyszerre vicces és szomorú. Jót röhögtem a videón röhögő smiley de szánalmas hogy mennyire hitvány ez a szolgáltatás.

válasz erre

Fikarc

4 éve, 6 hónapja és 21 napja

Ritka ótvar a Google Maps. röhögő smiley

válasz erre

Harder

4 éve, 6 hónapja és 21 napja

Ez nagyon kemény! röhögő smiley röhögő smiley röhögő smiley

válasz erre

technomancer

4 éve, 6 hónapja és 21 napja

Mekkora gáz, hogy egy ilyen egyszerű trükkel meg lehet zavarni. Buta ****.

válasz erre