Egy műholdkép mutatott rá arra, hogy mekkora technológiai különbségek vannak India régióiban

2018. május 29.
4.7991
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
OMA_Seriff profilja, adatai
OMA_Seriff
Egy izgalmas indiai tanulmányt idézve közölt egy érdekes cikket a BBC a minap, lévén Praveen Chakravarty és Vivek Dehejia, két indiai tudós heteket töltött el azzal, hogy az amerikai légierő éjszakai műholdképeit vizsgálta az országról.

Ebből ugyanis sajátos következtetéseket vontak le a szakemberek, akik azt vették észre, hogy milyen sok régió borul teljes sötétségbe Indiában éjszakánként, és milyen kevés a fényes pont, melyek az ország gazdag, technológiailag fejlett közegeit mutatják.

A két kutató számtalan szempontot és kiegészítő statisztikát, valamint saját kutatási anyagot is felhasznált, miközben kiderítették, hogy a műholdképen látható fényes pontokon él az ország lakosságának mintegy 85 százaléka, akik a GDP mintegy 80 százalékát adják, ami jól mutatja, hogy a szövetségi államok mennyire jobban élnek, és mennyire fejlettebbek technológiailag, mint az államon belüli körzetek, ahol még áram sincs.

Egy műholdkép mutatott rá arra, hogy mekkora technológiai különbségek vannak India régióiban - 2. kép

A legnagyobb baj azonban, hogy a háttérben nem az áll, hogy a gazdagok még gazdagabbak lesznek, sokkal inkább az, hogy a szegények nem tudnak előrelépni, így a társadalmi rétegek között alig csökken a különbség, ami nemcsak anyagilag, hanem technológiailag is jelentős éket vág az ottani közegbe. Érdekes, hogy minderre egy műholdképnek kellett rávilágítania.
6 hozzászólás

mbr

6 éve, 4 hónapja és 23 napja

Harder írta:
Megnéznék egy magyart is. Nekem ez nem tűnik olyan szörnyűnek így ránézésre.
Khm... Elios? nyelvnyújtó smiley

válasz erre

mbr

6 éve, 4 hónapja és 23 napja

Brutális mértékű a fényszennyezés...

válasz erre

rDAVE

6 éve, 4 hónapja és 23 napja

Harder írta:
Megnéznék egy magyart is. Nekem ez nem tűnik olyan szörnyűnek így ránézésre.
India hamarosan a világ legnépesebb országa lesz és sokkal nagyobb a népsűrűsége, mint Kínának. Kevés ez. Akkor lesz nagyon világos, ha elkezdenek urbanizálódni. Jelenleg fele akkora a városiasodás, mint Kínában, pedig azok is elmaradnak Amerikától legalább 20%-kal.
Ezt a NASA rakta fel 2012-ben Európáról. Ki lehet venni Budapestet és ha valaki nagyon beteg, akkor beazonosíthatná a nagyobb városokat is, azok is világítanak röhögő smiley Indiának és Kínának Magyarország csak egy nagyváros népessége, szóval elmondható, hogy szebben világítunk. https://svs.gsfc.nasa.gov/vis/a030000/a030000/a030028/nightlights-750m-europe_print.jpg

válasz erre

Harder

6 éve, 4 hónapja és 23 napja

Megnéznék egy magyart is. Nekem ez nem tűnik olyan szörnyűnek így ránézésre.

válasz erre

Fikarc

6 éve, 4 hónapja és 23 napja

rDAVE írta:
Ez a kedvencem. Észak és Dél-Korea. röhögő smiley Jól látszik, hogy hol kezdődik Kína határa és hol Dél-Koreáé. röhögő smiley
Na ez nagyon durva tényleg!

válasz erre

rDAVE

6 éve, 4 hónapja és 23 napja

Ez a kedvencem. Észak és Dél-Korea. röhögő smiley Jól látszik, hogy hol kezdődik Kína határa és hol Dél-Koreáé. röhögő smiley

válasz erre