Egy komplett Jurassic Park nyomaira bukkantak Ausztráliában

2017. március 28.
2.8461
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
OMA_Seriff profilja, adatai
OMA_Seriff
Elképesztő felfedezést tett Steve Salisbury, egy világszerte ismert és elismert paleontológus, aki tegnap jelentette be, hogy teljesen egyedülálló dinóleletre bukkant Ausztráliában, amit ő maga nevezett el Ausztrál Jurassic Parkként.

A Nyugat-Ausztráliában fekvő Dampier-félsziget partjainál ugyanis Steve olyan 140 millió éves kőzetdarabokra bukkant rá, amelyekben legalább 21 különböző típusú dinoszauruszfaj lábnyomai találhatók meg, és bár a lelet mindössze apály idején látható, ez az első bizonyítéka annak, hogy többek között sztegoszauruszok is éltek az elszakadt kontinensen, sőt mi több, talán új fajra is bukkanhattak, hiszen vannak nyomok, amelyek a másfél métert is meghaladják.

A történet érdekessége, hogy az itt lévő lábnyomokról a helyi őslakosok már évszázadok óta tudtak, és amikor a kormány a területet kijelölte egy helyi gáztelep számára fúrási régiónak, a helyiek rögtön szóltak Steve-nek, hogy nézze meg nyomokat, amelyek az eddigi legkülönlegesebb és legrégebbi ausztrál dinoszauruszleletnek tekinthetők.
2 hozzászólás

betyár

7 éve, 8 hónapja és 1 napja

Nem semmi.

válasz erre

Kileah

7 éve, 8 hónapja és 2 napja

Na igen, az őslakosoknak nem volt olyan érdekes a dolog, nekik természetes volt. mosolygó smiley

válasz erre