Egy héten belül debütál a második Redmi mobil, a Note 7 Pro

2019. február 22.
4.0251
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
PixelHero profilja, adatai
PixelHero
Idén januárban különvált a Xiaomi és a Redmi, utóbbi pedig már Indiában piacra is dobta az első sajátmárkás eszközét a Note 7-et, egy héten belül pedig már érkezik is a második mobiljuk, ami ugyanezen verzió Pro kiadása lesz.

Maga a Redmi vezérigazgatója publikálta az örömhírt a Weibon, ahol azt is megtudtuk, hogy az okostelefon szintén 48MP-es hátlapi kamerát kapott, ami ugyanaz a szenzor, mint a Mi 9-ben, a Sony IMX586.

A Pro jelző a hardverre is utal, hiszen egy komolyabb vas kerül a borítás alá, vélhetően a Snapdragon 670, ami mellé 6GB RAM illetve 128GB ROM párosulhat.

A hab a tortán az ujjlenyomat olvasó kijelzőbe való integrálása lehet, így pedig vélhetőe magasabb ársávba kerül majd a Note 7 Pro, mint a 200 dolláros kistesó, de még vélhetően így is nagyon baráti lesz.
3 hozzászólás

Kisfaludy82

5 éve, 7 hónapja és 5 napja

Nem egy túl kecsegtető ajánlat. röhögő smiley

válasz erre

CharlieFirpo

5 éve, 7 hónapja és 6 napja

Túl sok lesz a telefon, rosszul is elsülhet ez!

válasz erre

Harder

5 éve, 7 hónapja és 6 napja

Hű de túltolják. meglepett smiley

válasz erre