Egy független vizsgálat szerint az Apple hazudott néhány iPhone-modell teljesítményéről

2019. május 07.
3.5741
Advertisement
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
OMA_Seriff profilja, adatai
OMA_Seriff
Közel sem képesek olyan teljesítmény leadására bizonyos iPhone-modellek, mint ahogyan azt az Apple állítja - legalábbis a több évtizedes múltra visszatekintő fogyasztóvédelmi csoport, a magukat függetlennek nevező Which? legújabb vizsgálatai szerint.

A csapat mintegy kilenc különféle, Apple által gyártott készüléket vetett alapos tesztelés alá, amiből kitudódott, hogy főként az üzemidő terén legalább 18-, legfeljebb akár 51 százalékos eltérést is mutathat a gyakorlat az elmélettől.

Különösen az iPhone XR-hez kapcsolódó adatok voltak megtévesztőek, lévén az Apple úgy hirdette a készüléket, hogy akár 25 órán át is lehet beszélgetni rajta, azonban a legjobb esetben is csak 16 és fél órát tudtak kipréselni belőle.

Az Apple rögtön reagált is a Which? felmérésére, és kiemelték, hogy a csoport nem közölt módszertant, csak eredményeket, ezáltal nem tudják elfogadni a kapott adatokat, amit ők az újabb iPhone-modellekbe épített intelligens energiafelhasználásra építettek fel.

A Which? később válaszolt az Apple-nek, és megtudtuk, hogy semmiféle különleges módszertant nem dolgoztak ki, szimplán felemelték a készüléket, és nekiláttak hívásokat lebonyolítani rajta pontosan úgy, mint a valóságban.

A csoport egyébiránt Androidos gyártókkal is végzett kísérletet, és mint kiderült, a HTC ferdített még kisebbet az üzemidő kapcsán (legalábbis a vizsgálat szerint), de a Nokia, a Sony és a Samsung eszközei többnyire inkább jobban teljesítettek a megadott adatokhoz képest.
vizsgálatai szerint.'>
8 hozzászólás

regedit

5 éve, 3 hónapja és 22 napja

Szánalmas az a szerecsenmosdatás, amit itt műveltek.

válasz erre

login_password

5 éve, 3 hónapja és 23 napja

Ez aztán a mérés. Nagyon profik....

válasz erre

Eltohn

5 éve, 3 hónapja és 23 napja

Jaj inkább maradtak volna csendben.

válasz erre

Fikarc

5 éve, 3 hónapja és 23 napja

Ennek a vizsgálatnak így semmi értelme. Ezzel saját magát égette be ez az eddig névtelen, de most egy kis rivaldafényt kapott "fogyasztóvédelmi csoport". röhögő smiley És ezt nem az Apple védelmében mondom, hanem általánosan.

válasz erre

Harder

5 éve, 3 hónapja és 23 napja

Mondjuk eleve úgy vizsgálatot végezni hogy nem mondják el a metódust, nos több mint érdekes. röhögő smiley

válasz erre

betyár

5 éve, 3 hónapja és 23 napja

Azért az Apple védelmében szólva ők az akár 25 órát úgy ígérik, hogy szinte teljesen leveszik a fényerőt és a lehető legideálisabb teljesítményt állítják be, hogy ez kijöjjön. Nyilván rendes hétköznapi használatban ez soha nem fog megvalósulni. Ez a felmérés egy nagy kamu.

válasz erre

Levi87

5 éve, 3 hónapja és 23 napja

Nekem a mindennapi használatban sokkal jobban bírja az iPhone, mint amit várnék tőle alapvetően.

válasz erre

TEchie

5 éve, 3 hónapja és 23 napja

Mondjuk ez nagyon sok mindenen múlik, például a térerőn is. Szóval, azért elmondhatná ez a fogyasztóvédelmi csoport azt hogy mit hogy... mosolygó smiley

válasz erre