Egy friss kutatás szerint mégsem káros, ha lefekvés előtt tévézik a gyerek

2019. április 08.
3.4461
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
OMA_Seriff profilja, adatai
OMA_Seriff
Eddig hivatalos álláspont volt a tudomány részéről, hogy rendkívül egészségtelennek tekinthető, ha közvetlenül lefekvés előtt a gyerekek tévét néznek, vagy valamilyen más képernyőt bámulnak, azonban egy friss kutatás most ezt egy az egyben megcáfolta.

Az Oxford Egyetem munkatársai által publikált tanulmányból ugyanis kiderült, hogy a mentális egészség vagy az alvásminőség nem állítható párhuzamba a képernyő előtt töltött idővel, mindez pedig akkor is igaz, ha a gyerekek közvetlenül alvás előtt néztek tévét vagy játszottak rajta.

Az átfogó tanulmány részeként több mint 17 ezer tinédzser mindennapi szokásait vizsgálták meg az Egyesült Királyságból és az Egyesült Államokból, ezáltal a kutatók határozottan egyetértenek abban, hogy minden korábbi vizsgálat vagy felületes volt, vagy szándékosan ferdítettek velük a szakemberek.

Az egyetem munkatársai bebizonyították továbbá, hogy a képernyő előtt töltött idő sem befolyásol semmit, ezáltal teljesen mindegy, hogy a gyerek csak 30 percet vagy 4 órát tölt el tévét nézve vagy a számítógép előtt ülve, ez nem fokozza a mentális problémák kialakulását.
3 hozzászólás

Kisfaludy82

5 éve, 5 hónapja és 17 napja

Egyszer ezt mondják egyszer azt. Mértékletesség a lényeg.

válasz erre

rDAVE

5 éve, 5 hónapja és 18 napja

Jobb kérdés, hogy aludni tud-e, ha tévézik lefekvés előtt. röhögő smiley

válasz erre

Fikarc

5 éve, 5 hónapja és 18 napja

Ez kb olyan, mint a videojátékok, egyszer jók egyszer nem.

válasz erre