Egy férfi lenyelte és kikakilta az Apple fülhallgatóját, ami azóta is jól működik

2019. május 03.
3.6491
Advertisement
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
OMA_Seriff profilja, adatai
OMA_Seriff
Elképesztő történetet osztott meg a világgal Ben Hsu, egy tajvani fiatalember, aki saját bevallása szerint képes volt lenyelni az Apple Airpods vezeték nélküli fülhallgatóját, ami bár önmagában is nagy teljesítmény, de messze nem minden.

A férfi ugyanis saját bevallása szerint egyik este az eszközzel a fülében aludt el, majd reggel arra ébredt, hogy az egyik fülhallgatót sehol nem találja, így gyorsan bekapcsolta a készülék felkutatására kitalált csipogót, azonban megdöbbenve tapasztalta, hogy a figyelmeztetőhangok a gyomrából csendültek fel.

Ben azonnal elment a legközelebbi kórházba, ahol kezelőorvosának felvázolta a sztorit, aki erre azonnal hashajtókat írt fel neki abban reménykedve, hogy a fülhallgató semmiben sem akad fenn, és rövid időn belül távozik a férfi szervezetéből.

Bár egy napot utazott a belekben, az elveszett fülhallgató másnap végül épségben került elő, Ben pedig videóra is vette, hogy kitúrja a székletéből, de ha mindez nem lenne elég, képes volt letisztítani, mert elmondása szerint az eszköz még mindig hibátlanul működik.

Nézd nagyban ezt a videót!



3 hozzászólás

Fikarc

5 éve, 4 hónapja

*NYÁD! röhögő smiley meglepett smiley röhögő smiley

válasz erre

Kisfaludy82

5 éve, 4 hónapja

Jééééézusoooooooom!!!! röhögő smiley

válasz erre

login_password

5 éve, 4 hónapja

Az de beteg! meglepett smiley

válasz erre