Egy férfi 600 millióra perelné a Microsoftot, mert a Windows 10 elrontotta a gépét

2018. február 20.
3.4371
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
OMA_Seriff profilja, adatai
OMA_Seriff
Frank K Dickman Jr egy Új-Mexikóban élő férfi, aki pár hónappal ezelőtt egy ASUS 54L típusú hordozható számítógépet vásárolt magának, előre feltelepített Windows 7 operációs rendszerrel, amivel nagyon elégedett volt, de a Microsoft nyomására frissített.

Így került fel a gépére egy Windows 10, azonban a Bleeping Computer beszámolója szerint ez teljesen elrontotta a laptopot, és letörölte a gépről az összes adatát, így a férfi szerette volna visszaállítani az operációs rendszer régi változatát, de megdöbbenve tapasztalta, hogy erre nincs lehetősége.

A laptop mellé ugyanis nem kapott telepítő DVD-t, a Microsoft pedig nem osztogat csak úgy puszira ilyesmit, így Dickman felhívta a redmondi óriás figyelmét, hogy vagy letölthetővé teszi a Microsoft a hivatalos honlapról a Windows 7-et, vagy 600 millió dolláros kártérítési pert akaszt a nyakukba.

Itt vált igazán komikussá az egész történet, hiszen bár az említett forrás halálosan komolyan tárgyalja innen is Dickman követelését, ellenben már a kártérítési összeg meghatározása alapján látszik, hogy emberünknek valami komoly problémája van odafent.

Az igazi röhej azonban nem is annyira ez, sokkal inkább az, hogy a Microsoft honlapjáról bárki letöltheti magának a Windows 7 telepítőkészletét, már amennyiben rendelkezett korábban az operációs rendszer eredeti változatával, pusztán az eszközön elhelyezett matricára írott licenckulcsot kell megadni hozzá a megfelelő oldalon.
7 hozzászólás

Levi87

6 éve, 8 hónapja és 8 napja

knor1982 írta:
"pusztán az eszközön elhelyezett matricára írott licenckulcsot kell megadni hozzá a megfelelő oldalon"
Nem tudom mostanában vásároltatok-e már Windowszos gépet/laptopot. Ugyanis nincs egyiken sem licencematrica. Persze elvileg újratelepítésnél felismeri a gépet (vagy a BIOS-ba van beégetve a windows kód) és nem is kéri be újra. Én azért ki szoktam szedni ezzel egy fájlba, biztos ami zicher: https://www.nirsoft.net/utils/product_cd_key_viewer.html
Akkor a dobozban. Most ilyen szempontból tökmindegy.

válasz erre

knor1982

6 éve, 8 hónapja és 9 napja

"pusztán az eszközön elhelyezett matricára írott licenckulcsot kell megadni hozzá a megfelelő oldalon"
Nem tudom mostanában vásároltatok-e már Windowszos gépet/laptopot. Ugyanis nincs egyiken sem licencematrica. Persze elvileg újratelepítésnél felismeri a gépet (vagy a BIOS-ba van beégetve a windows kód) és nem is kéri be újra. Én azért ki szoktam szedni ezzel egy fájlba, biztos ami zicher: https://www.nirsoft.net/utils/product_cd_key_viewer.html

válasz erre

Kisfaludy82

6 éve, 8 hónapja és 9 napja

Ez fájt! röhögő smiley

válasz erre

rDAVE

6 éve, 8 hónapja és 9 napja

Nyafnyaf, az én tabletem win10-re való frissítés közben halt meg, nemhogy adat nincs, de semmiféle rendszer se.

válasz erre

TEchie

6 éve, 8 hónapja és 9 napja

Ez hülye! röhögő smiley

válasz erre

VDemon

6 éve, 8 hónapja és 9 napja

15 perc hírnév! röhögő smiley

válasz erre

technomancer

6 éve, 8 hónapja és 9 napja

Ez de beteg! röhögő smiley

válasz erre