Egy ex-Google alkalmazott azért átigazolt a dróniparba, mert a mobiltelefonok unalmassá váltak

2019. december 06.
9.3231
Advertisement
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
WickedSick profilja, adatai
WickedSick
Az évek múlásával egyre több és több olyan hang merül fel, akik hiányolják azt a fajta izgalmas innovációs izgalmat, ami mondjuk még Steve Jobs idejében megvolt, lévén mára már főként a kamerák újulnak, bekerül az erősebb chipset, nagyobb lesz a RAM, de végeredményben úttörő megoldások nem születnek.

Tom Mossnak is valami ilyesmi problémája volt, ahogyan az kiderült a Business Insidernek adott nyilatkozatából, amit aztán a Dronerz magazin is megírt. Moss körülbelül egy évvel ezelőtt hagyta ott a Google Androidos részlegét, majd az általa alapított Nextbitnek is búcsút mondott, akiknek a Robin telefont köszönhettük.

Akkor úgy határozott, hogy a drónokkal foglalkozó Skydiohoz igazol, melynek most meg is lett az eredménye, lévén megjelent nemrégiben az óriási meglepetésként tetszelgő Skydio 2. Moss azt vallja, hogy azért hagyta ott anno a mobilos ipart, és váltott inkább a drónokkal való foglalatoskodásra, mert szerinte unalmasak mostanra a mobilok, hiszen mára mindenre van egy megfelelő, nélkülözhetetlen komponens, amivel abszolválni tudják az adott kihívást, és ez kiöli az izgalmat az egészből.

Ennek ellenére a drónokat a kamerák következő generációjának tartja, bár ő maga is megemlíti, még ha nem is szó szerint kimondva, hogy a mobiltelefonok nagyon sok alapot adtak a Skydio 2-höz is, és úgy en bloc a drónoknak is.
2 hozzászólás

CharlieFirpo

4 éve, 8 hónapja és 5 napja

Hasonló terület, érdekes hogy azt unalmasnak találja, ezt meg nem.

válasz erre

techiii

4 éve, 8 hónapja és 5 napja

Kell a változatosság. Jól tette.

válasz erre