Egy elmaradt vacsora miatt perlik a Xiaomit

2018. szeptember 27.
3.2581
Advertisement
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
OMA_Seriff profilja, adatai
OMA_Seriff
Túlzás nélkül példátlan dolog miatt kell pereskednie nemsokára a Xiaominak, akik még tavaly nyáron hirdettek egy olyan kereskedőknek szánt promóciót Kínában, aminek a nyereménye egy közös vacsora volt Lei Junnal, a vállalat vezérével.

A játék résztvevői olyan kereskedők lehettek, akik képesek voltak valamilyen formában eladni legalább 300 Xiaomi Mi 5X-et, vagy 300 Xiaomi Redmi Note 5A-t, vagy a két típusból kombinálva 400 darabot, tehát nem volt teljesíthetetlen a feladat, csakhogy a vállalat nem teljesítette ígéreteit, lévén bár Mr. Yang képében megszületett a nyertes, ugyanakkor hiába várta, mégsem kapta meg vacsoráját és találkozóját a Xiaomi-vezérrel.

Márpedig többször is számon kérte emiatt a vállalatot, akik miután sokadik felszólításra sem szervezték le a vacsorát, a férfi úgy döntött, hogy beperli őket, ezáltal több mint 3500 dollárnak megfelelő kártérítést követel, de mivel a tárgyalások még nem indultak el, ezért kérdéses, hogy a közel egymillió forintnak megfelelő összeget meg is kaphatja-e majd.
5 hozzászólás

WillThaWheel

5 éve, 11 hónapja és 21 napja

Szegény Mr, Yang egy lúzer, hogy csak ennyit kér. röhögő smiley Itt a lehetőség nagyot szakítani, nem szólt neki senki? röhögő smiley

válasz erre

Kisfaludy82

5 éve, 11 hónapja és 21 napja

Nem is nagy ár egy hazugságért.

válasz erre

Levi87

5 éve, 11 hónapja és 21 napja

Milyen bal****ok már. röhögő smiley

válasz erre

Direktor

5 éve, 11 hónapja és 21 napja

A marhák! röhögő smiley

válasz erre

techiii

5 éve, 11 hónapja és 21 napja

röhögő smiley ezt jól elcseszték.

válasz erre