Egy amerikai szenátor máris aggódik az iPhone X Face ID-je miatt

2017. szeptember 16.
3.6651
Advertisement
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
OMA_Seriff profilja, adatai
OMA_Seriff
Miután bemutatta az Apple, egy amerikai szenátor aggodalmát fejezte ki az iPhone X-ben helyet kapott Face ID miatt, ami mintegy 30 ezer infravörös sugárral képes letapogatni az arcunkat az azonosítás érdekében.

A módszer állítólagosan sokkal biztonságos bármilyen eddigi biológiai alapú megoldásnál, azonban Al Franken, az Egyesült Államok egyik szenátora már most bizalmatlan az Apple újdonsága kapcsán, de nem is annyira a működési problémák, mint inkább azzal kapcsolatban, hogy a cég vajon hol és hogyan tárolja el az emberek arclenyomatait és honnan szedte a vállalat azt az 1 milliárd fotót, amivel állítólag tesztelték az algoritmust.

A szenátor azonban itt még nem állt meg! Egyenesen Tim Cooknak címzett nyílt levelében arra a kérdésre is szeretne választ kapni, hogy miként akadályozzák meg azt, hogy valakit erőszakkal vegyenek rá a Face ID által a telefon feloldására, és milyen reakcióval él a vállalat, ha a hatósági szervek azzal keresik meg őket, hogy segítsenek nekik egy az új technológia által védett iPhone X feltörésére?

A szenátor levelében arra kéri az Apple vezérét, hogy lehetőségeihez mérten október 13-ig válaszoljon a levelére. Szerintetek kaphat választ?
7 hozzászólás

Kisfaludy82

7 éve, 1 hónapja és 3 napja

Minden új technológiánál megy a csipogás. A Touch ID-nél ugyanezt csinálták, lehet hogy még a politikus is ugyanez volt! röhögő smiley

válasz erre

Paralelepipedon

7 éve, 1 hónapja és 4 napja

Adatbázist építettek az ujjlenyomatokból, most hozzá kell csatolni a 3D fejeket is, ha ez is megvan jöhet a dns azonosítás, és kész az adatb?zis tartó pillére. Erre jöhetnek a másodlagosan begyűjtött adatok. :/

válasz erre

muki

7 éve, 1 hónapja és 4 napja

Nyilván ha valaki apple felhőt használ tuti hozzájárul ahhoz h bizonyos dolgokat felhasználjanak. Ráadásul nem az apple dolga az h az erőszakkal feloldást megakadályozza.

válasz erre

rDAVE

7 éve, 1 hónapja és 4 napja

TEchie írta:
Mondjuk a kérdés (1 milliárd arc) eléggé jogos. röhögő smiley
Nem nagy rejtély, az apple felhőbe találtak eleget. röhögő smileyröhögő smiley

válasz erre

technomancer

7 éve, 1 hónapja és 4 napja

Az ujjlenyomat semmivel se biztonságosabb sőt!

válasz erre

TEchie

7 éve, 1 hónapja és 4 napja

Mondjuk a kérdés (1 milliárd arc) eléggé jogos. röhögő smiley

válasz erre

Porthos

7 éve, 1 hónapja és 4 napja

Nem csodálom. Nehéz dolguk lesz. mosolygó smiley

válasz erre