Egy amerikai, egy brit és egy japán tudós kapta a kémiai Nobel-díjat a lítiumion akkumulátorért

2019. október 10.
7.8321
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
OMA_Seriff profilja, adatai
OMA_Seriff
A Svéd Királyi Tudományos Akadémia bejelentette, hogy megosztva kerül átadásra a kémiai Nobel-díj is az idén, amit a lítiumion akkumulátor feltalálásáért egy amerikai, egy brit és egy japán tudós kaphat meg.

A díjazottak név szerint John Goodenough, Stanley Whittingham és Josino Akira lettek, akik olyan jelentős áttörést értek el ezzel az energiatároló rendszerrel, hogy az elengedhetetlen volt korunk legtöbbet használt elektronikus cikkeinek, így az okostelefonoknak, a laptopoknak vagy éppen az elektromos autóknak elterjedéséhez.

Az indoklásban kiemelték, hogy a lítiumion akkumulátorokkal növelni lehet a zöld energia felhasználhatóságát is, hiszen a nap- vagy szélenergia egyaránt eltárolható lehet a segítségükkel. A három tudós nemcsak az elismerésen, hanem közel 300 millió forintnak megfelelő összegen is osztozik, amit a decemberi formális díjátadón vehetnek majd át.


3 hozzászólás

Kisfaludy82

4 éve, 10 hónapja és 25 napja

Ezen most egy kicsit osztozkodni kell akkor.

válasz erre

inkognito

4 éve, 10 hónapja és 25 napja

Számomra az a legmegdöbbentőbb h a Greta lánynak akarnak Nobel díjat adni. Az durva lenne.

válasz erre

betyár

4 éve, 10 hónapja és 26 napja

Érdekes h pont ők, hiszen az emberek már valami újra vágynak ezen a téren.

válasz erre