Egy 10 éves kisfiú találmánya mentheti meg a jövőben az autóban megfulladó kisgyerekeket

2017. június 21.
3.9111
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
OMA_Seriff profilja, adatai
OMA_Seriff
Bishop Curry egy mindössze 10 éves texasi iskolás, aki egészen apró kora óta különféle találmányokon agyal, de még saját szüleit is meglepte, amikor egy közelében történt tragédia annyira megihlette őt, hogy ennek hatására valami igazán különlegeset alkotott.

Történt ugyanis, hogy a Curry szomszédjában élő család egy hat hónapos kislányt hagyott a legnagyobb kánikula idején a saját autójában, ahol az apróságnak esélye sem volt a túlélésre, így a melegtől megfulladt, ami annyira megérintette a kisfiút, hogy megálmodta az Oasis nevű szerkezetet.

A kis kütyü lényege röviden annyi, hogy képes érzékelni, ha az autóban élőlény tartózkodik - ezáltal kutyák esetében is hatásos lehet -, és amennyiben így van, egy beépített termosztáttal ellenőrzi a belső hőmérsékletet, ami ha drasztikusan eltér az egészségestől, akkor az rögtön riasztja a beállított okostelefont, igény esetén a hatóságokat, sőt mi több, rögtön hűteni is kezdi az autó belső felületét.

A kisfiú szerkezetének megvalósulásához a család egy közösségi kampányt indított, aminek részeként 20 ezer dollárt szerettek volna összekalapozni a gyártás indításához, ami olyan jól sikerült, hogy már 27 ezer dollár felett jár a kérdéses összeg.
2 hozzászólás

Porthos

7 éve, 5 hónapja és 2 napja

Na ez egy elképesztő sztori! meglepett smiley

válasz erre

inkognito

7 éve, 5 hónapja és 2 napja

Hihetetlen micsoda ötlet. Nem értem h az autó gyártók miért nem gondolnak ilyen megoldásra.

válasz erre