Eddig jobban fogy az iPhone 8 Plus, mint a kistestvér, de az iPhone 7 az abszolút nyerő

2017. november 11.
9.8421
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
OMA_Seriff profilja, adatai
OMA_Seriff
Érdekes statisztikákkal állt elő a Canalys a világ okostelefonos piacának harmadik negyedéves eladásaival kapcsolatban, így kiderült többek között, hogy a Samsung tudta a legtöbb telefont értékesíteni világszerte.

A dél-koreai csapat közel 83 millió készüléket küldött a boltok polcaira, akiket az Apple követ 46,7 millióval, de a dobogóra a Huawei is fel tudott állni közel 40 millió készülékkel, míg a negyedik és az ötödik helyet az Oppo és a Xiaomi szerezték meg 30 és 28 milliós eredménnyel.

Csak a modell tekintetében a harmadik negyedév legnagyobb nyertese az iPhone 7 lett, amiből 13 millió ment el, és míg a második helyen az iPhone 6S áll 7,9 millióval, addig a dobogó utolsó fokára a Samsung Galaxy J2 Prime került.

Az Apple többi okostelefonja labdába sem tudott rúgni, de a Canalys annyit még elárult, hogy az iPhone 8 Plus a történelemben először jobb eladásokat produkált, mint a hagyományos iPhone 8.
5 hozzászólás

inkognito

6 éve, 11 hónapja és 25 napja

Nem csoda. Én is inkább a nagyobbat venném.

válasz erre

Porthos

6 éve, 11 hónapja és 25 napja

Volt már olyan hogy jobban ment a Plus, én úgy emlékszem.

válasz erre

technomancer

6 éve, 11 hónapja és 26 napja

Bakker az előző széria jobban fogy, de durva! meglepett smiley

válasz erre

Fikarc

6 éve, 11 hónapja és 26 napja

Kemény hogy így fogy. meglepett smiley Gondolom ha lesz elég X, ez megváltozik.

válasz erre

Harder

6 éve, 11 hónapja és 26 napja

Uhh de szép eredmények!

válasz erre