Eddig hiánycikk volt a memória, nemsokára viszont újra túltermelés lesz

2018. július 31.
1.8331
Advertisement
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
OMA_Seriff profilja, adatai
OMA_Seriff
Az elmúlt hónapokban folyamatosan azt hallottuk a gyártók és az elemzők részéről, hogy azért drágulnak a termékek, mert hiánycikk a memória, emiatt a RAM-ok ára az egekbe emelkedett, ez pedig gyakorlatilag minden hardver és eszköz árazását az egekbe rántotta.

Ez a helyzet azonban a jövőben normalizálódhat végre, a DigiTimes forrásai alapján ugyanis 2019-ben érhetnek be a memóriagyártók törekvései, lévén a Micron, az Innotron és a Fujian Jin Hua egyaránt bővítették kapacitásaikat új gyárakkal, új technológiákkal és hatékonyabb megoldásokkal.

A bérgyártásban igencsak erős trió mellett a lap szerint ráadásul a nagyobb vállalatok is reagáltak a piac változásaira, ezáltal a Samsung és a Hynix szintén bővített, átalakított és áttért a 10nm-es technológiára, aminek az elemzők szerint az lehet a következménye, hogy ismét normalizálódhat végre a memóriapiac.

Magyarul a nagy óriások nekilátnak gőzerővel a gyártásnak, beindul a verseny, ami nem elég, hogy újra megtöltené a raktárkészleteket, a logika szerint még az árakra is pozitív hatást gyakorolni.
3 hozzászólás

Porthos

6 éve, 1 hónapja és 23 napja

Örülök de szeretném ha tényleg csökkennének is az árak..

válasz erre

Kisfaludy82

6 éve, 1 hónapja és 23 napja

Úgysem fogunk az árcsökkenésből érezni semmit... szomorú smiley

válasz erre

TEchie

6 éve, 1 hónapja és 23 napja

Most veszek gépet sajnos, már nem fog érinteni egy esetlege csökkentés. szomorú smiley

válasz erre