Eddig bírta a Huawei anélkül, hogy leszólná a Samsung Galaxy Foldot

2019. március 02.
5.1711
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
PixelHero profilja, adatai
PixelHero
Az idei MWC gálán a hajlítható mobilok prototípusai mindent vittek, és annak ellenére, hogy még kezdetleges a technológia kihasználása, a Huawei csak nem bírta ki, hogy ne szóljon be a rivális Samsungnak.

A két valóban ütős és kézzelfogható bizonyíték az okostelefonok egy új korszakának hajnalán a Samsung Fold és a Huawei Mate X lett. Rengeteg kihívás elé állította a fogyasztói társadalom a mérnököket, de hamarosan akár kereskedelmi forgalomban is megvásárolhatjuk az innovatív mobilokat.

Igen ám, de a gyártói rivalizálás itt sem bújik meg a háttérben, ugyanis Richard Yu, a Huawei fogyasztói üzletágának igazgatója elmondta, hogy három projekten dolgoztak párhuzamosan, amelyek közül az egyik nagyon hasonlított a Samsung Fold-ra, ám végül elvetették azt mivel a saját végterméküket jobbnak ítélték meg.

Ezzel finoman leszólta a Samsung újdonságát, valamint kiemelte, hogy a másodlagos kijelző teljesen felesleges, hiszen nem csak indokolatlanul nehezebb lesz tőle a telefon, de vastagabb is.
4 hozzászólás

TEchie

5 éve, 6 hónapja és 26 napja

Az ő megoldásukkal folyamatosan karcolódik elöl-hátul a kijelző, nem hinném hogy ez annyival jobb megoldás lenne...

válasz erre

Fikarc

5 éve, 6 hónapja és 26 napja

Majd a vevők eldöntik, melyik a jobb, nem kell itt az oltogatás.

válasz erre

Kisfaludy82

5 éve, 6 hónapja és 26 napja

Minek ez a felesleges ****méregetés, nem értem.

válasz erre

rDAVE

5 éve, 6 hónapja és 26 napja

Csak aztán nehogy a Samsungé legyen megbízhatóbb. röhögő smiley

válasz erre