Drónszerűen repülő kijelzőt tervez a Samsung

2018. február 21.
2.1681
Advertisement
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
OMA_Seriff profilja, adatai
OMA_Seriff
A The Verge beszámolója szerint egy egészen hihetetlen találmányt védetett le a minap a Samsung az USPTO keretein belül, akik állítólag elkészítenék a világ első repülő kijelzőjét, mely úgy fest, mint egy kisebb drón.

A Samsung által is csak "repülő kijelző" definícióval ellátott kis eszköz kapcsán egyelőre elképzelésünk sincs, hogy mi célt szolgálhat - talán egy drónként reptethető okostelefon lehet -, de leírása alapján egészen elképesztő dolgokra képes, hiszen miközben saját GPS-t, giroszkópot és gyorsulásmérőt kapna, képes lenne követni a fej, a kezek és a szemek mozgását, ezáltal irányítását akár szemmozgással is kivitelezhetjük.

Drónszerűen repülő kijelzőt tervez a Samsung - 2. kép

Az már csak a hab a tortán, hogy a készülék képes lenne reagálni a szóbeli parancsokra is, az oldalaira szerelt kis propellerek pedig flexibilisen mozognának annak fényében, hogy milyen irányba kellene fordítani vagy repíteni a szerkezetet. Tiszta sci-fi!

Drónszerűen repülő kijelzőt tervez a Samsung - 3. kép

3 hozzászólás

Kisfaludy82

6 éve, 7 hónapja és 14 napja

Szerintem olyan helyekre készül ahol bemegy egy robot valahova és közvetíti rá a képet úgy hogy az embernek nincs szabad keze ahol tartsa az eszközt. Katasztrófa pl. De ugyanezzel az elvvel be is küldhetik valakihez ahova ember nem jut be és ott tudnak vele üzenni. Nem rossz cucc ez.

válasz erre

Ronalddo

6 éve, 7 hónapja és 15 napja

De fura cucc.

válasz erre

Harder

6 éve, 7 hónapja és 15 napja

Na ez mi a fene lesz? meglepett smiley

válasz erre