Donald Trump jövő héten ül le tárgyalni a legnagyobb tech cégek vezetőivel

2016. december 08.
3.7651
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
OMA_Seriff profilja, adatai
OMA_Seriff
A nagy fújolások és tüntetések ellenére a legnagyobb tech cégek igazgatói mégis hajlandóságot mutatnak arra, hogy leüljenek és Donald Trumppal tárgyaljanak, amire az USA Today információi szerint jövő szerdán, avagy december 14-én kerülhet sor.

Hogy mennyire volt gusztustalan áltiltakozás mindaz, amit néhány befektető és vállalkozó korábban művelt Trump ellen, azt mi sem bizonyítja jobban más, minthogy a találkozóra még az elnököt rendkívül hangosan bíráló Peter Thiel is elmegy, aki a Szilícium-völgy egyik legnagyobb befektetője, nem mellesleg pedig a Facebook igazgatótanácsának egyik tagja is.

Hogy rajta kívül kik jelennek még meg az eseményen, az egyelőre még nem tisztázott, de az Apple, a Google és a Microsoft jelenléte még szinte bizonyos, hiszen ők korábban sem tiltakoztak Trump ellen, de Mark Zuckerberg és az Amazonos Jeff Bezos is jelezte már, hogy szívesen dolgoznak majd együtt az amerikai elnökkel.
2 hozzászólás

Tommy

8 éve, 1 napja

Be****tak. röhögő smiley

válasz erre

rDAVE

8 éve, 1 napja

Lehet "tiltakoztak", de egy nyelvet beszélnek csak... Pénz.

válasz erre