Dél-Koreában már a tenyereddel is fizethetsz a boltban

2017. május 23.
3.5121
Advertisement
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
OMA_Seriff profilja, adatai
OMA_Seriff
Izgalmas újdonságot vezetett be a napokban a 7-Eleven névre hallgató dél-koreai áruházlánc, akik elhatározták, hogy a bankkártyás, okostelefonos, ujjlenyomatos és egyéb fizetési módszerek után valami újabb és egyszerűbb dolgot szeretnének biztosítani vásárlóiknak.

Ennek érdekében bevezették a vénaszkenneres fizetési megoldást, ami bár egyelőre még csak tesztüzemben működik ugyan, ellenben nagyon pozitívak az első visszajelzések, pláne annak fényében, hogy a fizetés elképesztően gyors, mindehhez pedig nincs szükségünk másra, csak a puszta tenyerükre.

Aki Dél-Koreában szeretne élni az újdonsággal, annak először regisztrálnia kell magát a 7-Eleven rendszerébe, majd egy személyes látogatás során engedélyezni a tenyér különleges vénamintázatának szkennelését, illetve rögzítését, végül pedig annak az illető bankkártyájához való rendelését.

Ezt követően az embereknek mindössze annyi dolguk lesz a fizetéskor, hogy ráteszik a tenyerüket a speciális szkennerre, a többit pedig a számítógépes rendszer elintézi.
3 hozzászólás

Kisfaludy82

7 éve, 5 hónapja és 9 napja

Ez nagyon menő. Érdekes hogy biztonságosabbnak tartják az ujjlenyomatnál..

válasz erre

Porthos

7 éve, 5 hónapja és 9 napja

Ez milyen menő! meglepett smiley

válasz erre

rDAVE

7 éve, 5 hónapja és 9 napja

"Aki Dél-Koreában szeretne élni az újdonsággal" - én szeretnék... Az újdonság nélkül is.

válasz erre