Decembertől nyílhat meg a Google Assistant

2016. november 13.
2.4221
Advertisement
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
dfp profilja, adatai
dfp
A hangalapú személyi asszisztensek piacán sokáig a zárt rendszerre szavaztak a gyártók, aztán az Amazon megnyitotta az Alexa névre keresztelt fejlesztését, majd pedig az Apple is bejelentette a Siri elérhetőségét.

Természetesen a Google sem maradhatott válaszlépés nélkül, a Google Now-t leváltotta a Google Assistant, mely állítólag decemberben nyílik meg a fejlesztők előtt. Azt egyelőre nem tudni, hogy milyen cégek harapnak majd rá a lehetőségekre, de vélhetően nem csak közvetlen androidos mobilokra szánt megoldásokkal találkozhatunk majd, hanem hardveres kiegészítőkre is, csakúgy, mint az Alexa esetében.

Ez tulajdonképpen egy kedvező lépés az Android ökoszisztémában gondolkodó felhasználóknak, hiszen így mobiljukat majd egyre több háztartásbéli eszközzel tudják összhangba hozni. Eleinte vélhetően szoftveres megoldásokat kapunk, a hardveres szektor leghamarabb 2017 közepe felé dobhatja piacra az első ilyen fejlesztéseket.
3 hozzászólás

Harder

8 éve, 4 napja

Milyen érdekes hogy pont ők lépték meg utoljára... meglepett smiley

válasz erre

Kisfaludy82

8 éve, 4 napja

Ideje már.

válasz erre

Levi87

8 éve, 4 napja

Na végre mindenki észhez tér szép lassan.

válasz erre