Decemberi Google patch: 74 hibát javítottak

2016. december 07.
3.5511
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
PixelHero profilja, adatai
PixelHero
Nemrég zárta le véglegesen a Google a decemberi patch csomagokat, amelyekben összesen 74 sebezhetőséget foltoztak és ezek mind az Androidot érintették.

A többesszám a saját márkájú telefonokra illetve és minden más, Androidot futtató eszközre vonatkozik. Az egyik csomag a 2016-12-01 míg a másik a 2016-12-05 nevet viseli, előbbi esetében 5 magas prioritású és 6 közepes hibát javítottak a fejlesztők, míg utóbbinál ugyanezen számok 33 illetve 14 voltak. Utóbbinál ezeket kiegészítette még 11 kritikus státuszú bug is.

Mind a két patch-ben sikeresen orvosolták a nem is olyan rég nagy port kavart Dirty COW sebezhetőséget, amely a Linux alapú operációs rendszereket érintette. Míg a Nexus illetve Pixel telefonok esetében az OTA frissítés viszonylag gyorsan kint lesz, addig a megannyi másik brand valamint az Android fregmentációjának köszönhetően a felhasználók többségéhez kérdés, hogy mikor és hogyan jut el ez a fontos biztonsági csomag.
2 hozzászólás

betyár

3 éve, 3 hónapja és 7 napja

Mordorer írta:
Úgyse érkezik meg senkinek a telefonjára, majd csak fél év múlva.
Na igen...

válasz erre

Mordorer

3 éve, 3 hónapja és 7 napja

Úgyse érkezik meg senkinek a telefonjára, majd csak fél év múlva.

válasz erre