December elején a Google vezére is megjelenik az amerikai kongresszus előtt

2018. november 29.
3.4721
OMA_Seriff profilja, adatai
OMA_Seriff
Sundar Pichai sem ússza meg az amerikai kongresszus meghallgatását, Mark Zuckerberg után ugyanis a Google-vezért is számon kérik az USA első emberei, méghozzá a korábban felmerült botrányok miatt.

Köztudott ugyanis, hogy a keresőóriást az USA kormánya többször megvádolta azzal, hogy saját cenzúrát alkalmaznak, hovatovább a konzervatív tartalmakat direkt elnyomják, sőt mi több, Donald Trump határozottan kijelentette, hogy a Google szó szerint manipulálja az algoritmusait ennek érdekében.

Hogy tisztára mossa a Google nevét, Sundar Pichai vállalta a kongresszus felkérését, ezáltal december 5-én kerül sor meghallgatására, ahol egyáltalán nem csak erről lesz szó, lévén az adatvédelmi kérdések szintén kiemelkedő szerepet kapnak a találkozón.

Érdekesség, hogy Sundar Pichai-nak már korábban az amerikai kongresszus elé kellett volna állnia - Sherly Sandberggel és Jack Dorsey-val egyetemben, akik a Facebookot és a Twittert képviselték -, de a Google első embere Larry Page-dzsel, az Alphabet CEO-jával együtt visszamondta a találkozót.
3 hozzászólás

Ronalddo

2 hete és 3 napja

Valahol igazuk van ezekkel a manipulálás dolgokkal, de valószínűleg a Google trükközik a legkevésbé.

válasz erre

Mordorer

2 hete és 3 napja

Trumpnak az a baja hogy nem felé húztak mint a Facebook!

válasz erre

Direktor

2 hete és 3 napja

Szép sorban előszednek mindenkit úgy látom.

válasz erre