Daisy Ridley majdnem otthagyta a Star Warst Az ébredő erő forgatása alatt

2019. július 05.
2.0381
WickedSick profilja, adatai
WickedSick
A Star Wars-filmek jellegzetességének számít, hogy ismeretlen arcokat tesznek világsztárrá, lévén anno a Hamill-Ford-Fisher hármas is meglehetősen új volt a pályán, a mostani generáció pedig ismételten friss, fiatal színészekkel indult.

Bár Oscar Isaacnek és Adam Drivernek már volt tapasztalata korábbról, Rey megformálója, Daisy Ridley isten igazából Az ébredő erővel indította útjának karrierjét, ez pedig meglehetősen ijesztő volt számára. Egy podcast során beszélt az élményeiről, miszerint amikor megkezdődtek a munkálatok az új trilógia első felvonása kapcsán, nem igazán ismert senkit, és nem érezte jól magát.

Főleg akkor érezte furcsán magát, amikor az egyik stábtag egy esernyőt tartott a feje fölé egy jelenet alkalmával, itt pedig már egyre inkább úgy érezte, hogy ő ezt képtelen csinálni, merthogy az egész annyira természetellenes volt, és meg is fordult a fejében, hogy otthagyja az egész projektet, annyira elhatalmasodott rajta az aggodalom. Végül, mint azt tudjuk, nem így történt, mára pedig vélhetően ő is örül, hogy másképp döntött.
5 hozzászólás

Tommy

1 hete és 4 napja

Mondjuk gondolhatta volna hogy egy SW film forgatásán (és utána is) nagy a nyomás.

válasz erre

inkognito

1 hete és 5 napja

Manapság már sok szakember van aki tud rajta segíteni ilyen esetekben. Sajnos emiatt lett alkoholista anno Leia hercegnő megformálója is.

válasz erre

Direktor

1 hete és 5 napja

Nekem olyan semleges ez a csaj, de semmiképpen nem tartom jónak ebben a sorozatban. Rossznak sem, csak éppen olyan semmilyen.

válasz erre

Kisfaludy82

1 hete és 5 napja

Ó bakker, miért nem adta fel?

válasz erre

petrovicsz

1 hete és 5 napja

Jobb lett volna. Engem rohadtul irritál.

válasz erre

új kommentek

legutóbbi hozzászólások
 

Közösségi felületeink