Csökkenés helyett inkább növekedett a Windows 7 felhasználóinak a száma

2020. október 08.
4.3811
Advertisement
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
OMA_Seriff profilja, adatai
OMA_Seriff
Már évek óta folytat szélmalomharcot a Microsoft a Windows 10 elterjesztése miatt, azonban hiába minden próbálkozásuk, sokan annyira ragaszkodnak a jól bevált Windows 7 operációs rendszerhez, hogy az már félelmetes.

A NetMarketShare által közölt legfrissebb adatok alapján ugyanis bár az asztali számítógépek több mint 61 százalékán már Windows 10 fut, azonban a Windows 7 aránya nem akar csökkenő tendenciát mutatni, éppen ellenkezőleg, a hírek szerint inkább növekedett az elmúlt két hónapban.

Persze ez minimális érték lett csupán, hiszen a Windows 7 felhasználóinak aránya 22,31 százalékról 22,77 százalékra emelkedett, ami mégis hatalmas szálka lehet a redmondi óriás szemében, hiszen tűzzel-vassal azon vannak, hogy ennek a szisztémának még a nyomát is eltöröljék a színről, ezáltal például már biztonsági frissítést sem kapnak hozzá a felhasználók.
6 hozzászólás

Huginn

3 éve, 9 hónapja és 6 napja

A 2004-es frissítés óta 4GB RAM-mal használhatatlanná lassul, s ha még mindig HDD-n fut a rendszer, akkor alapból az... Egy nem bővíthető tabletemmel szívtam ezt meg, azt telepíthettem újra 8.1-gyel. Mivel az kevésbé (el)ismert/szeretett rendszer, így akinek gyenge a gépe, az inkább 7-re tér vissza. Ez tiszta sor...

válasz erre

darkomen

3 éve, 9 hónapja és 6 napja

Kisfaludy82 írta:
Valamiért alap undort érez a legtöbb ember a win10 iránt. röhögő smiley
Vajon miért? röhögő smiley

válasz erre

Kisfaludy82

3 éve, 9 hónapja és 6 napja

Valamiért alap undort érez a legtöbb ember a win10 iránt. röhögő smiley

válasz erre

VDemon

3 éve, 9 hónapja és 7 napja

darkomen írta:
Nem annyira meglepő. Nagy valószínűséggel az XP-ről érkezők nem lépnek egyből 10-re (vagy 8.X-re), hanem inkább a 7-t választják, főleg most, hogy az XP kódja kikerült.
Ebben van valami. Erre nem is gondoltam volna.

válasz erre

Fikarc

3 éve, 9 hónapja és 7 napja

Hát ez nagyon kemény. röhögő smiley

válasz erre

darkomen

3 éve, 9 hónapja és 7 napja

Nem annyira meglepő. Nagy valószínűséggel az XP-ről érkezők nem lépnek egyből 10-re (vagy 8.X-re), hanem inkább a 7-t választják, főleg most, hogy az XP kódja kikerült.

válasz erre